Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
LAKÓHÁZAK
TETŐSZERKEZET Területünk (és Erdély nagy része) lakóházainak tetőszerkezetére a szarufás megoldás jellemző 39 , szelemenes szerkezetre utaló feljegyzéseket csak néhány esetben és kizárólag gazdasági épületekre vonatkozóan tartalmaz forráscsoportunk. Az összeírásban általában tető vagy fedélfa megnevezéssel szerepelnek az adatok, s igen sok esetben külön feljegyezték azoknak a fafajiaknak a nemét is, amelyekből a szarufák készültek. Ez utóbbiból jónéhány érdekesnek tűnő következtetés levonására nyílt lehetőségünk. Általánosnak tűnik, hogy a szarufák ugyanolyan anyagból készültek, mint a tetőszerkezetet tartó gerendák, bár vegyes megoldásokra is találunk példákat. A statikailag kevésbé fontos, a gerendáknál kisebb terhet hordozó szarufák egy része „hitványabb" fákból (nyár, nyír, fűz, éger) is készülhetett; ilyen esetben az összeírásban a tetőszerkezet jelölésére vagy a vegyes terminológiát használták, vagy pedig kiírták valamennyi fafajta nevét. A 4.sz. táblázatból kitűnik, hogy a tetőszerkezetek legáltalánosabban használt alapanyaga a tölgy és a fenyő volt. Ehhez tudnunk kell, hogy területünkön a lápos, mocsaras részeken, valamint a Tiszát kísérő szegélyerdőkben igen nagy mennyiségben nőtt a tölgy, így annak beszerzése nem ütközött nehézségbe. Ugyanez nem mondható el a fenyőfáról, melyhez minden esetben csak kereskedelem útján lehetett hozzájutni, s ez bizonyos mértékig megdrágította az ebből való építkezést. Táblázatunk számadatai azt mutatják, hogy a Nyírségben elsősorban a tölgyfa tetőszerkezet dominált: Gyulajon, Tégláson, Berkeszen aránya meghaladta a 80%-ot is, s részesedése még több más településen — Bogdányban, Bökönyben, Hugyajon és Túrán — is meghaladta az 50%-ot. A Rétközben szintén a tölgy tetőszerkezet uralkodott (Kéken 84,1%, Beszterecen 52,5%, Gégényben közel 40% volt az arány), bár a fenyőfa bizonyos térhódítása figyelhető meg: Ibrányban 1846-ban pótlistát készítettek az első összeírás óta épített lakóházakról. Ebből kitűnik, hogy az adózók 3 év alatt 17 házat építettek, s ezek közül 15 fenyőfa „fedél"-lel épült. Az újítás csak a tetőszerkezetre vonatkozott, a hagyományos nádpadlást és nádfalat még ekkor is alkalmazták. A másik, nagy mennyiségben használt fa a fenyő volt. Táblázatunkból jól kivehető, hogy ezekből elsősorban egy kisebb körben, a Tokaj környékén fekvő települések lakói építkeztek. Tokaj fontos tiszai kikötő volt, s a folyón odáig úsztatott tutajokat ott részekre szedték és szállították szét a környéken. FÉNYES Elek írta a kenézlőiekről, hogy „áradások alkalmával e szakadékon (a maloméren) S.-Patakra fenyőszálakat szoktak... szállítani" 40 , ami világosan mutatja, hogy e falvak fontos felvevőhelyek is voltak, ám ugyanakkor még a fakereskedésre is vállalkoztak. A bodrogközi Viss, Zalkod, Kenézlő, a Tisza túloldalán fekvő Rakamaz, Szabolcs, Tímár és Tiszanagyfalu épületeinél 60—90%-os volt a fenyőfaszerkezetek aránya. A Nyírségben egymás mellett fekvő Bökönyben, Hugyajon és Újfehértón bizonyára fakereskedések közvetítő tevékenysége révén terjedt el az átlagnál jobban a fenyőfa felhasználása, de nem hagyható az sem figyelmen kívül, hogy ezek a települések fontos országút mellett feküdtek (hasonlóan a tőlük távolabb levő, de szintén sok fenyőfából készült tetőszerkezettel bíró Tura is), s így lehetőségük nyílt a tiszai kikötőkből az Alföld belseje felé szekéren szállított fenyő megvásárlására. Sajnos, a megye 39 BARABÁS J.—GILYÉN N. 1979. 51. 40 FENYESE.1851.il/199-200.
