Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

LAKÓHÁZAK

jegyzőkönyv későbbi részében a következő mondat olvasható: „a Ház fent álló derekát, padlássát és pacsit falait mellyek meg nem égtek én 100 vfra néztem", — ami egyértelműen bizonyítja, hogy a fából készült ház tulajdonképpen sövényfalú épületet jelöl, s valószínűleg a helyi terminológia a falban lévő faoszlopok miatt nevezte ezeket a házakat „fából készült"-nek itt is és Eperjeskén is. Egy másik fajta faltípussal kapcsolatos bejegyzés is távolabbi kitekintésre késztet: Hugyajon írták össze D. Budai Jánosné 5x2 öles^aztetős, „romlott fa" tetőszerkezetű lakóházát, melynek fala — az összeírok szerint — „hantbúi" készült. Sem a településen (Hugyaj lakóépületeinek falanyagát az 1. sz. táblázaton végigkísérhetjük), sem pedig a megye más helységeiben nem találtunk hantházra vonatkozó egyéb adatokat, így messzebbre mutató következtetéseket aligha vonhatunk le ebből az egyetlen előfordulásból. JUHÁSZ Antal Szeged környéki adatain kívül

31 DANKÓ Imrének a Hajdúság építkezését taglaló munkájából

32 ismerjük a hantból való felkészítés technikáját, ám más területeken való megjelenéséről eddig még nincsenek adataink. Az, hogy ez a falféleség az Alföld különböző területein felbukkan, valamikori jelentősebb elterjedésére utalhat. A társadalmi rétegek szerinti összevetés lehetőségére csak 5 település esetében nyílt alkalmunk, mivel más helységekben vagy az egyik vagy a másik réteg lakóházainak fala összeírásában olyan nagy hiányok mutatkoznak, hogy lehetetlen a reális öszszehasonlítás. A 2. sz. táblázat adataiból csupán néhány dolgot szeretnénk kiemelni: legszembetűnőbb az (amit már fentebb említettünk), hogy a téglafalú házak kizárólag nemesek tulajdonában voltak: Bökönyben és Kenézlőn a nemesi vályogfalú lakóépületek bizonyos túlsúlya figyelhető meg; mindkét településen a sárfalú házaknak az adózók javára billenése ellensúlyozza a fenti százalékos eltérést. Gáván a legnagyobb eltérés a vertfalú és a sárfalú épületek birtoklásában jelentkezik, míg Keresztúton (miként más településeken is) a nádfal egyértelműen az adózók lakóházainak sajátja. Őrben a patics, sár és vályogfal részesedése közel egyforma a két rétegnél, eltérés inkább a tégla- és a vertfal arányában mutatkozik. Jónéhány helyen az egy fedélszék alá épült, de más—más rendeltetésű helyiségek falanyaga eltérő volt. Kenézlőn pl. a lakóépületek 16%-a volt vegyes, vagyis sár-és paticsfalú, de Gáván is összeírtak „földből és vályogból" készített lakóházakat; Keresztúton az egyik háznak „fele vályog fal fele nád" volt, Cserepeskenézen pedig egy leégett nemesi ház „hátulsó oldala, melly részint patits, részint vájok" rongálódott meg. A fenti kiragadott, korántsem teljes lista alapján kétféle következtetést is levonhatunk: egyrészt azt, hogy a különböző helyiségek a tulajdonos értékrendjének vagy tehetősségének megfelelően épültek ilyen vagy olyan anyagokból, vagy pedig időrendi eltérések is vannak az egymás mellé épült helyiségek készítésében; ez utóbbi esetben egy újabb építőanyagféleség (több helyen a vályog) megjelenése gazdagíthatta az addig rendelkezésre álló építőanyagok körét. JUHÁSZ A. 1969. DANKÓ I. 1979. 175.