Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
GAZDASÁGI ÉPÍTMÉNYEK
való ellátását. A jószágok itatására a folyóvizek többnyire megfeleltek, de az árterek gödreiben megrekedt víz — különösen meleg nyarakon — sokszor megfertőzhette a benne szomját oltó állatokat (erre a XVIII. századi úrbéri összeírásokban sok adatot találhatunk). Nem véletlen tehát, hogy területünk falvaiban viszonylag nagy számban írtak össze kutakat, hiszen a többnyire laza talajban aránylag könnyen lehetett azokat kiásni. Forrásainkból néhány településről számszerűen is ki lehetett gyűjteni a kutakat: Vaján a házak több mint 55%-ánál, Demecserben, Fényeslitkén, Komoron és Rohodon majdnem minden második portán összeírtak belőlük egyet-egyet. Kisvárdán minden harmadik, Gégényben és Tuzséron minden negyedik udvaron találtak kutakat. Arra is van adatunk, hogy ketten birtokoltak egy kutat (ez Demecserben nemesi tulajdonban volt); utóbbi bizonyára a telekhatárra épült, így mindkét udvarról könnyen hozzáférhettek (ilyet a néprajzi irodalomból máshonnan is ismerünk). Az összeírt kutak — egy nagykállói fedeles kerekeskút kivételével — mind gémeskutak voltak. Az egyes elemeket jól elkülönítették egymástól: legtöbbször kútágast és gémet jegyeztek fel, de volt, ahol összeírták a kútostort is. Néhány helyen kút készség vagy kút készület összefoglaló néven jegyezték fel az egész gémeskutat valamennyi alkotórészével együtt. Több helyen összeírták a kútkávát is: Kisvárdán gerendakávát. Nádudvaron és Petneházán rovott kútkávát vettek fel a listára, az utóbbit, mely nemesi telken állt, az alábbi részletezéssel adták meg: „Egy kút, mellybe az ágas és gém 20 vft, a' válú 10 ft, öszvesen pedig a' rovott kávával együtt 100". Ugyancsak ide tartozhatott a Szakolyban összeírt kút gárdja is, melyre Szatmárból van a legközelebbi párhuzamos adatunk 131 . A Keresztúton, Pazonyban és Petneházán feljegyzettárbutz vagy árbótzfák a kút bélésének vázául szolgálhattak; hozzájuk rögzítették az ugyancsak összeírt tölgyfadeszkákat, s ezek együttesen alkották a kutak földfelszín alatti éghető részeit. A Gégényben, Kisvárdán és Nagykállóban feljegyzett (tölgyfa) bödönös kutak az ásott kutak másikfajta, egyetlen tölgyfából kivájt belső bélésére vonatkoznak (a Sóstói Múzeumfalu gyűjteményében egy több mint egy méter átmérőjű, kivájt „kútbödönt" őriznek); ezt a fajta kútbélést a szomszédos Felső-Tisza-vidékén is alkalmazták 132 . Használatának elterjedésére utal, hogy Gégényben 14 bödönös kutat írtak össze, melyek között új és „ócska" egyaránt előfordult 1 33 . Az, hogy a kutak alkotórészei milyen fajta fákból voltak, arra Keresztútról van jó adatunk: Zicherman Jákob birtokán ,,a' Tagba egy új kávás Kút, mely tölgyfa árbotzfákra, 's tölgyfa Deszkákból, Tölgyfa Kútágassal, fenyőfa gémmel jó móddal" volt elkészítve. A kutak mellett az állatok itatására szolgáló (itató)-vályút vagy válút 10 településen írtak össze. A kutak helyét a portán a célszerűség szabta meg: minél közelebb kellett hogy álljanak az istállókhoz, hogy az állatok itatása hamar végbemehessen. Összeírtak kutakat az ól végibe vagy az istálló tövibe, de legtöbbször az udvaron, az udvar közepén találták őket az összeírok. Keresztúton több kutat „közel a házhoz" megjegyzéssel vettek fel a listára, ám ezt valószínűleg a fokozott tűzveszély miatt írták fel ebben a formában. A portán kívül is számbavettek kutakat: Nagykállóban a dohányoskertben 131 CSÜRY B. 1935-36. 1/322. 132 GILYÉN N.-MENDELE F.—TÓTH J. 1975. 105., CSÜRY B. 1935-36. 1/565. 133 A rétközi kutakra lásd még K ISS L. 1954. 365.
