Balassa M. Iván: Báránd (Bihar megye) települése és építkezése (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

hogy a padkában, a kucik alatt gyakran egy üreg volt, fa áthidalóval, ahol mindenféle apróságokat tartottak. A cserépkemencék, mint említettük, az 1910-es évektől teljesen kiszorították a napraforgó szárból készülteket. Ezek a kemencék már bizonyos múltra tekintettek vissza, hiszen 1870-ben ,,A' lelkészi lakban a' vendégszobában elromlott cserépkemencze helyett új vaskályha vétele jóváhagyatik"

143

. Szélesebb körű elterjedéséhez természetesen arra volt szükség, hogy a helyi cserépgyártás meginduljon, ez pedig a XIX—XX. század fordulójára tehető. A cserépkemencét leginkább a hazai cserépből készítették. A cserépről először le kellett ütni a makkját, majd négy-öt centis, mintegy három ujjnyi darabokra feldarabolni. Finom sarat készítettek és a sárral kötve a cserépdarabokból rakták fel a kemence testét. Sablont, ruminádot nem használtak. A kemence tetejének elérésekor esetleg keresztbe tettek rajta két-három darab vasat, de vas nélkül is be lehetett a teljes cserepekkel fedni. A boglyakemencék helyett az 1930-as évek végétől kezdték el a szögletes, de azért felfelé kissé keskenyedő testű sifonkemencéket készíteni. Ezek azonban már nem terjedtek el szélesebb körben. A kemencék használatának utolsó szakaszában szinte kivétel nélkül lefaragták mellőlük a nagy helyet elfoglaló padkákat, ezért az 1980-as évekre megmaradt néhány boglyakemence már szinte mind padka nélküli. Szögletes, sifonkemence, Bethlen u. 2. Konyhai tüzelőberendezés. Kossuth Lajos u. 56. 1982. SZNM F. 39. 709. 143 BREI Presbiteri Jegyzőkönyv III. 1860—1877. 179.