Balassa M. Iván: Báránd (Bihar megye) települése és építkezése (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)
A falféleségek közül a nádból készültnek él az emléke, bár az, hogy a szórványadatok mellett elfogadható részletességgel mindössze egy adatközlő emlékezett csak rá, arra vall, hogy az utóbbi száz évben ilyet már nemcsak hogy nem építettek, de az épületek — lakóházak — száma is rendkívül kicsi lehetett. A kőműves családból származó adatközlő, akinek, mint elmondta, az apja hívta fel gyerekkorában, az első világháborút megelőző' időben a figyelmét a nád falú házra, úgy tudja, hogy akkor még állt egy-két ilyen épület a Hunyadi utca tájékán. Ezek úgy készültek, hogy „Olyan faoszlopok voltak leállítva, akkor szegeztek hozzá vagy hozzákötöztek ilyen suharcot. . ." A suharcok vízszintesek voltak, és ezek közé állították be a nádat, bár az adatközlői emlékezés itt kissé bizonytalan, mert a nád befonásáról is szólt. A nádat azután kívül-belül vastagon sárral betapasztották. A tapasztást a karóvázas kemence készítéséhez hasonlította, azaz, hogy a sarat nem felmázolták a házra, hanem kisebb, összeállított csomókban rakták hozzá a nádhoz. Figyelemre méltó, hogy más is a napraforgószárból készített kemence elkészítéséhez hasonlította a nádfalú ház építését. Olyan, nem ellenőrizhető adat is felbukkant, mely szerint a fal is napraforgószárból készült volna. SZŰCS S. szerint „A bárándi elöljáróság 1816-ban, rogyadozván valamelyik községi épület, avval küldte el a kocsisát, hogy »Szereprol hozzék jó nádkötő embert a tető csinálására 's aki a falat is megrenoválja. Tapasztós Márton is megjelenjék.« Ugyancsak Bárándon a Dienes András házát is szerepi nádkötő reparálta 1858-ban. De nehezen jutottak jóra, mert a mester kifogásolta a nád minőségét. »Ha jóféle nád lesz, aki a tapaszt bírja, semmi hiba sem lesz, hitványra a kezem sem teszem rá«" 61 . A nád falnak, bár úgy tűnik, ilyen lakóházak Bárándon is álltak, s utolsó képviselőik az I. világháború előtt tűntek el, nem lehetett nagy jelentősége a falu népi építkezésében 62 . A településen az általam megvizsgált lakóházak közül egy sem volt vertfalú, a történeti adatok nem vallanak ismeretéről, s az adatközlők sem emlékeznek arra, hogy ilyen ház, de akár más épület épült volna a faluban. A bárándi lakóházak, fallal rendelkező melléképületek kizárólag vályogfallal épültek. A vályog első közvetlen említése 1814-ből ismert, mikor is „. . .elvégeztetett, hog> az idén vájog vetésről és fa vételről rendeltetessék, hogy a jövő esztendőben a Consistorialis és Tanuló ház felépíttethessék." 63 . Vályogvető hely több is volt a faluban, jó vályogot lehetett készíteni az úgynevezett Vágóhídnál, valamint a Varga-féle téglagyár szomszédságában — ezek a gödrök a településtől nyugatra vannak. Délre az Eszteró-érnél, de volt vályogvető gödör az Újtemetőnél is. Ezek mind erősen agyagos földek, de szükség esetén vetettek vályogot 61 SZŰCS S. 1943. 140—141. 62 Ez ellentmondani látszik DÁM L. környéken végzett kutatásainak. — I. DÁM L. 1975 51. Térképezési módszerét és anyaggyűjtési eljárását nem tudom elfogadni, ennek következtében a falféleségek elterjedésére vonatkozó adataival kapcsolatosan erős fenntartásaim vannak. 63 BREI Presbiteri Jegyzőkönyv I. 1766—1827. 17., 1814. március 15. Ez hozzáépítés az 1774-ben emelt paplakhoz, melynek falanyagáról az építőmesterrel kötött szerződés nem szól —- SZABÓ J. 1911. 119. — de az 1809-es összeírás szerint: „Vagyon rajta 2 fedél alatt 4 szoba kö kéményre. Különösen kő pincze... a mellyek valamint a szobák is vályogból készültek". TREL A Debreczeni Egyházi Vidékben levő Ekklázsiák Javainak Conscriptioja. 1809. Báránd. Tehát 1774 az első biztos nyom a vályogfal építésére.
