T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

TELENKÓ Bazil Mihály: Táji adottság-temetkezési forma-építészeti örökség 1. Adatok az erdőbényei „pincés" temetkezés néprajzi vizsgálatához

1, kép. Az erdöbényeí református temető 2003-ban (TELENKÓ Bazil Mihály felvétele) A középkor folyamán a Kárpát-medencében általánosan elterjedt templomi, templom körüli temetkezési rend megváltoztatását az szorgalmazta, hogy a megnövekedett népesség következtében túlzsúfolttá váltak a cintermek. Mind az állami, mind pedig az egyházi rendeletek

4 sürgették a templom falán - II. József rendelete a lakot településen - kívül kialakítandó temetőkért létrehozását.

5 Ezen rendeletek hatása figyelhető meg Erdőbényén is a sírkerteknek a település perifériáján történő kiépítése kapcsán. A magyar temetkezési hagyományvilágban a temető az elhunyt hozzátartozó elkülönítésére szolgál, de mint kegyeleti tér összekapcsolja az eltávozottakat az élők világával. Tehát úgy felel meg a higiéniás követelményeknek, hogy közben lehetőséget teremt a lokális társadalomban kialakult világkép halottkultuszának kiteljesítésére. A kettő szervesen kapcsolódik, ezek nem függetleníthető egymástól. A magyarság körében általánosan bevett földbe temetkezés formája mellett az utóbbi évtizedekben teret nyert hamvasztásos temetkezési mód, egyenlőre a hagyományos közösségekben 4. Vő. Debreceni Zsinat (1567). 5. KODOLÁNYI János 1959. 244-253.