T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)
VASS Erika: Eltérő értékrendek egy völgységi faluban a 20. század második felében
Bukovinában a székelyek a házaikat fából építették, illetve a használati tárgyaik jelentős részét is fából készítették házilag. Ezzel szemben a németek és a felvidékiek jóval túllépték az önellátás szintjét. A felvidékiek a korai polgárosulás következtében értékrend tekintetében a svábokhoz álltak közelebb. Minden felszerelésüket elhozhatták magukkal: volt, aki vasúti vagonokban a munkakezdéshez szükséges trágyát, más a szőlőből a cölöpöket is magával vitte. Ebből kifolyólag a németek nem érezték úgy, hogy a felvidékiek az ő vagyonukat akarták volna megszerezni. A székelyekről viszont egyesekben az alábbi nézet alakult ki: „A székelyek beköltöztek a svábok holmijába." A vizsgált faluban élő felvidéki telepesek a Vág és a Garam közéről érkeztek, ahol szintén mezőgazdasággal foglalkoztak. Az élénk paraszti árutermelésnek köszönhetően tehetős parasztság alakult ki. Polgárosodó kultúrájuk, gazdasági ismereteik Tolna megyei lakóhelyükön elismerést váltottak ki. Ezzel szemben a székelyek a menekülés következtében még a kezdetlegesebb gazdasági eszközeiket sem tudták magukkal hozni, A németeknek a székelyekről kialakított véleményét jól tükrözi az is, hogy a székely lovaskocsit „koporsó kocsl"-nak nevezték, mert úgy nézett ki, mint egy koporsó. Mind a székelyek, mind a felvidékiek számára szokatlannak, idegennek tünt a sík vidék után a Völgység dombokkal szabdalt területe, mely a bezártság érzetét keltette bennük. Egy székely ember így beszélt erről: „Édesapám, nyugodjék, nem szerette ezeket a nagy hegyeket, ugye nem szoktuk meg. Bácska is egyenes terület... Temerint nagyon szerettük volna, szép volt. De hát elzavartak." A felvidékiek is hasonlóan érezték magukat. Szülőhelyük „különbözött abbú, hogy ott olyan egyenesek voltak a földek, mint az asztal. Itt meg ez a sok hegyes, ezt nehezen szoktuk meg. Furcsa volt. Apósom folyton szidta a hegyeket... Ott olyan jó megmunkálású föld is volt Laza. Itt meg csupa agyag, úgyhogy alig lehet bele valamit. " A svábok szorgalmuknak köszönhetően a meredek hegyoldalakat {„hóstell") is megművelték. Ezzel szemben a székelyek a dombvidéki földmüveléshez nem értettek. „Bukovina nem volt hegyes. Nagyon szép volt Ott a Szucsáva vize folyt, csak az volt a baj, hogy ott északabbra volt. Hűvösebb hely. Nem termett mindenféle meg. Megtermett a hagyma, krumpli, káposzta. A búza nem termett meg nagyon, mer hamar beállt a hideg. Disznyókkal foglalkoztak, azt tartottak. Birkákat, teheneket. Azokval foglalkoztak. " A svábok viszont magasabb szintű belterjes marhatartást és tejgazdálkodást folytattak. A Völgységben még a 19. század második felében terjedtek el a bonyhádi vöröstarka fajta tehenei. Az itt alkalmazott újabb, nagyobb tejhozamot adó eljárásokat, a takarmányozást a székelyek nem ismerték. Ezért amikor átvették az állatok gondozását, visszaesett a tejhozam. A felvidékiek magas szintú mezőgazdasági kultúrát hoztak magukkal. A téeszben a hatásukra dohánytermesztéssel kezdtek el foglalkozni. A termés ugyan nagyon jó volt, de mivel a dohány munkaigényes növény, alacsony lett a dolgozók munkaegysége. Ezért inkább a kukoricatermesztésre tértek át. A tél korai beállta miatt a székelyek Bukovinában nem ismerték az őszi szántást, új lakóhelyükön pedig csak nehezen szoktak hozzá. így a németek termésátlagához képest visszaesett a termés. 54 34. Egy 1945-ből származó levél még részletesebben összefoglalta a problémákat.; CSUPOR Tibor 1987.170-171.
