Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Szánok, szekerek a Palócföldön és környezetében (1989)

SZÁNOK, SZEKEREK A PALÓCFÖLDÖN ÉS KÖRNYEZETÉBEN A palóc területen, mint a Felföldön általában, a teherszállítás fontos eszközcsoportját képezik a csúsztatok és a szánok. Partos hegyoldalakon, ahová szekérrel nem tudtak felmenni, frissen kivágott lombos ágon csúsztatták le a szénát, sőt itt-ott a kévébe kötött gabonát is. Mátraszelén és Honton két fiatal gyertyánvagy cserfát, Csúcsom, Szilice vidékén két fiatal nyírfát vágtak ki erre a célra. Istenmezején, Barnán, Domaházán és környékén csupán emberi erővel folyt a lombos ágon csúsztatás. Több helyütt végeivel a földön csúszó petrencefát használtak párosával a kis szénaboglyák összehordásához (Karancskeszi, Karancslapujtő, Szuhafő, Szín). A rakományt előbb lekötötték, hogy ne szóródjon el. A GömörTornai karsztvidék magyar népe lóval és ökörrel is vontatta a leveles gallyakra (rúzga) rakott mezei szénaboglyákat. Szerették a gazon csúsztatást, mert kevésbé törte meg a szénát, mint a szekeres szállítás. Kerekes és szántalpas csúsztatókat, nyári szánkót a palóc vidéken szénahordáshoz nem használtak. Aminthogy a széna vontatózása sem volt náluk szokásban.

1 Ismert viszont a villás csúsztató, amely egy Y alakú fatörzsből készül. Hossza 140-150 cm, legnagyobb szélessége 70 cm. Terhes hordókat, köveket csúsztatnak rajta a nógrádiak. Vontatása egy erős vascsavar közbeiktatásával történik, amit az orrtőkébe srófolnak be. Erre lehet a tézslaláncotvagy a kisefát tartó keresztrudat akasztani, attól függően, hogy ökör- vagy lótartó gazda használja. Havon könnyebben csúszik, de szárazon is vontatható.

2 HOFER Tamás és GUNDA Béla közleményei szerint

3 ez a kezdetleges, ősi szállítóeszköz ismeretes Nógrád, Hont és Észak-Pest területén (például Diósjenő, Nógrád, Valkó, Felsőpalojta, Alsósztregova stb.), továbbá a Bükk vidékén is (Mályinka, Bükkzsérc). Párhuzamait az Északi-Kárpátokból és Erdélyből, szlovák, ukrán, magyar és román falvakból is közlik. Úgy látszik, néphez, népcsoporthoz nem köthető, sokkal inkább sorolható az európai magashegyi területek kulturális reliktumai közé. Több formai típusa ismeretes a palóc terület peremein és szomszédságában az emberi erővel vont gyalogszánoknak. Ezek elsősorban a mészégetők, szénégetők, ölfavágók munkaeszközei voltak, de előfordult, hogy a parasztok is hordtak velük trágyát, követ. Szánkóikat maguk az erdei munkások készítették. A Bükkben két formája élt az 1950-60-as évekig: a lábak és eplény nélküli, két rúddal vont korcsolya, és az egy rúddal, meg kötéllel vontatott, lábakkal, eplénnyel és rakoncákkal készült gyalogszánkó. Előbbit BAKÓ Ferenc és GUNDA Béla számos bükki faluból leírta (például Bélapátfalva, Mályinka, Felsötárkány).

4 Külön figyelmet érdemel 1. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 311-322. 2. HOFER Tamás 1957. 291. 3. GUNDA Béla 1966. 119. 4. BAKÓ Ferenc 1951. 367-369.; GUNDA Béla 1977. 125-127.