Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
Hagyományos közlekedés és szállítás Répáshután (1984)
A kurtád többek véleménye szerint az 1910-es években jött divatba. A község kerékgyártója saját újításának tartja, emlékezete szerint a mintadarabot Füredi bácsinak csinálta. Ez esetben viszont csak az 1930-as években készült az első kettős szán Répáshután. 9 Akkoriban a kerékgyártó nagyon sok megrendelést kapott. Egy kettős szánt 2-3 nap alatt készített el, munkanapja hajnali háromkor kezdődött. Munkájáért a kerékgyártó 7-9 pengőt kért. Talpnak való görbe fát (4. kép) a megrendelők hoztak. A talpfát előbb ketté kellett hasítani. Fürészelni nem lehetett, csak ácsfejszével plankácsoh\, aztán megfaragni szekercével. Mikor ezzel elkészült, legyalulta szarvasgyaluval, sztár) bejegyezte a sulyok helyét és leszabta, kifaragta a többi alkatrészt. Szántalpat kizárólag csak a tövénél meghajolva nőtt fából csináltak. Ez lehetett tölgy-, kőris- vagy bükkfa. Többnyire bükkfát használtak, de a tölgy és a kőris tartósabb volt. Az alkalmas fát hosszasan keresték az erdőben. Tövénél vágták ki és szabták le belőle a szükséges hosszúságú darabot. A szántalpat a gazdák maguk vasalták. Ráfhoz mindig könnyen hozzá lehetett jutni. A fogatos szánokba a sulyok kőris- vagy tölgyfából készült. Hosszát úgy méretezték, hogy 10 cm mélyen „eresztődik" a talpba és 12 cm emelkedik ki a talpból. Az eplény rendszerint szilfából (brest) készül, vastagsága 17 cm. A fergettyü is szilfából a legjobb, a szán rúdja kőrisből vagy szilből van. Mindkettőhöz olyan fa szükséges, amely nem törik, nem reped könnyen. A rakonca hossza kb. 80 cm. Rendszerint somfa [drinka), ritkábban gyertyán (hrab) vagy kőris [jaserí). A fogatos szánokba a lovakat vagy az ökröket párosával szokták befogni. Személyszállító szánjaik nem voltak. Az erdészetben régebben is használtak egy-két díszes, elöl felhajtott orrú, deszkás, üléses szánt, de csak a mérnökök jártak vele. Az I. világháborúig havas teleken a távolsági szállításokat is egész szánnal végezték. Szénát, szalmát, töreket Mezőkövesd környékén szoktak vásárolni és a 30-40 kmes úton szánokon szállították haza. Szánra is ugyanúgy rakodtak, mint szekérre. Levették a szekér két oldalát és végigfektették az eplényen, de a rakoncákon kívül, állítva helyezték el. Középtájon lánccal kötötték át az egészet, s így nem a rakoncákat terhelte a rakomány. Egyszerre 6-8 q takarmányt raktak rá. A szánra könnyen lehetett rakodni, mert alacsonyabb, mint a szekér. Egy-egy hosszú dorongot, vendégoldalt is felkötöttek a szekéroldalra, azzal párhuzamosan, hogy szélesebb legyen a rakomány. A két világháború közötti években már kettős szánnal {kurtaci} jártak a borsodi síkságra is, hogy hazafuvarozzák az ott vásárolt szénát és szalmát. Telente Eger és Mezőkövesd vasútállomásaira szintén kettős szánokon szállították a méterfát, a dorongfát. Jól tudták használni rönkhordáshoz is, mert a „széteresztett" kurtacin 10 méteres rönköket is baj nélkül szállíthattak (5-6. kép). Kerekes járművek Répáshután minden ház körül, minden családi gazdaságban található egy-két egyszerű kerekes jármú, amihez nem kell igaerö. Kisebb terhek szállítására alkalmas, egykerekű szállítóeszköz a furik. Két formai változata ismeretes. Az egyik a 9. Adatközlő Molnár Gáspár répáshutai kerékgyártó, szül. 1914-ben.
