Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Hagyományos közlekedés és szállítás Répáshután (1984)

2. kép. Igás „egész szán", Répáshuta. Paládi-Kovács A. felv. 1979. (NKCs. F 32. 695) oplen, négy klanice és a druk (szánrúd) említhető a fontosabb alkatrészek közül (2. kép). Az egész szánnak fergettyűje nem volt. Hátrányaként említik, hogy igen nehezen fordult, nagy ívet kellett vele megtenni. Várakozás idején túlságosan besülylyed, „lefekszik" a hóba és nehezen mozdítható ki ismét. Az I. világháború után egyre kevesebbet használták a csúszórudakkal kiegészített félszánt, a vlacet is. Főként a mészégetők közelítettek vele ölfát a kemencéhez. A helytől függően raktak rá egy-két mt fát, majd ökörrel húzatták a kemencéhez. Ez nyári szán volt (télen a mészégetők nem dolgoztak). így is csúszott jól, meredek partoldalon láncot kellett kötni a szántalpak alá. Talpainak hossza kb. 120 cm volt. A talpakba csapoltak egy-egy lábat, amit magyarul sulyoknak, szlovákul pjestiknek neveznek. Ezeket összefogta egy eplény (oplen), amelyen feküdt a fergettyü (koievraf), ahhoz kapcsolták a két hosszú csúszófát. A fergettyü végeiben állt egy-egy rakonca és a kb. 300 cm hosszú vlaceu is volt kettő (3. kép). Az ölfát ezek közé rakták 7 Hasonló csúszófás szánokat nemcsak a szlovákok, hanem más kárpáti népek is használtak. Az udvarhelyi székelyek nyoszojás szánnak nevezik ezt a csúszó jármüvet.

8 7. Id. Horváth János az 1970-es években készített egy ilyen szánt a vásárosnaményi múzeum megrendelésére. 8. HAÁZ Ferenc 1942. 22-23.; A nyoszojás szánokhoz lásd még: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 317-318.