Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
A magyar parasztság kerekes járműveinek történeti és táji rendszerezéséhez (1973)
ge a tengelynek a kerékagyból kiálló végéhez van szilárdan rögzítve, másik vége pedig a szekéroldal felső pereméhez csatlakozik. Mivel az oldal felső szélét támasztja alá, s az oldallal szöget bezárva a súly egy részét a tengelyre hárítja át, a lőcsös oldal teherbírása a rakoncás oldalét számottevően meghaladja. Genetikus szempontból vizsgálva a rakonca és a lőcs viszonyát, azt látjuk, hogy a rakonca megelőzte a lőcsöt, utóbbi alighanem a középkori Európa újítása. 89 A lőcsös és a lőcs nélküli szekér európai elterjedtségével NOPCSA Ferenc foglalkozott. Térképet is közöl, amely azt tanúsítja, hogy a lőcs nélküli szekér egy viszonylag nem túl széles átmeneti sávban található a kétkerekű és négykerekű járművek elkülönülő területeinek határán. A lőcs nélküli szekér sávja Hollandiától dél felé a Rajna mentén halad, majd keletnek az Alpokon, a Száva-Dráva vidékén húzódik végig és Bulgáriában a Fekete-tenger partjáig ér. A lőcsös szekér viszont NOPCSA Ferenc meghatározása szerint Würtenbergből, Szászországon és Magyarországon át Romániáig, Bulgária északi részéig és Poroszországig terjed. 90 Bulgáriában a magyar lőcsös szekerekhez hasonlókat csak a Duna mellékén használnak, a Balkánhegységtől délre a lőcs teljesen ismeretlen, azaz a rakoncás oldal a kizárólagos forma. 91 A lőcsös szekér elterjedtsége Moldva, Ukrajna és Oroszország területén alapos vizsgálatot érdemelne. A magyar nyelvterületen az emlékezettel elérhető időben mindenütt túlnyomórészt lőcsös szekereket használtak. A lőcs magyarországi szerepét mutatja, hogy a kubikoskordét kivéve még a kétkerekű járműveknek is nélkülözhetetlen alkatrésze volt. A lőcsös szekerek mellett azonban - vidékenként változó jelentőséggel - a rakoncás szekerek is feltűnnek. A rakoncás és lőcsös kitámasztási mód nemcsak tájanként, koronként mutat ingadozást. Gyakran egy-egy falun belül is megfigyelhető keveredésük, egymás mellett élésük. A székelyeknél három-négy változat létezett egymás mellett, s nem volt elszigetelt jelenség a vegyes kitámasztású szekérforma sem. GYÖRFFY István hely megnevezése nélkül írja a következőket: „Régebben csak a hátsó tengelynek voltak lőcsei, ma már többnyire az elülső részt is lőcsök tartják. A két pár lőccsel felszerelt szekereken a rakonca csak elcsökevényesedett formában van meg, s a lőcs nem a rakoncát, hanem a szekéroldalt támasztja." 92 HAÁZ Ferenc három lőcstípust írt le Udvarhely megyében, amelyek érzékletesen példázzák a lőcs tökéletesedésének egyes lépcsőfokait. 93 Az általa két változatban is fellelt 'sutalőcs' felső végén, kiszélesedő fejében egy akkora lyuk 89. TARR László 1968. 182.; NOPCSA Ferenc feltevését, miszerint a lőcs őshazája Ukrajna és Dél-Lengyelország területén keresendő, a lőcsös és rakoncás szekerek recens elterjedtsége és a magyar lőcs, rakonca szavak etimológiája nem támasztja alá. A lőcs keleti-szláv elterjedtségéhez vö. MOSZYNSKI, Kazimierz 1929. 646. §.; MOÓR Elemérrel vitázva számos adatot felsorol GUNDA Béla 19 64. 473 -474. (Ethnographia) „Érdekes, hogy lengyel és orosz területeken a lőcs és a rakonca mennyire hadakozik egymással. Vannak vidékek, ahol még csak a hátsó tengely lőcsös, az első rakoncás, vagy a lőcs nem a szekéroldalhoz, hanem a magasan kiálló rakoncához kapcsolódik. Ugyanilyen jelenséggel találkozunk a székely szekérnél is." GUNDA Béla 1934. 95. 90. NOPCSA Ferenc 1923-24. 67., 72. és 2. kép. 91. SZILÁDY Zoltán 1931. 353., 387; VAKARELSKI, Christo 1969. 132. 92. GYÖRFFY István é. n. 216. 93. HAÁZ Ferenc 1932. 14-15.
