Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Ökrös- és lovasszánok a Kárpát-medencében (1998)

o 3. kép. A. Ökrös félszán (elöszán, bakszán). B. Lovas félszán (előszán, bakszán); C. Nyoszojás szán, Fenyéd (Udvarhely m.). HAÁZ 1942. 20, 22. nyomán. Igás téli szánjaikat a parasztgazdák az év nagyobb részében szétszedve tárolták a pajtában vagy más fedett helyen. Csak akkor állították ismét össze, amikor leesett a hó. Először összerakták az alvázat, a talpakat, lábakat és eplényeket, majd a szekérről levették a „kocsiszekrény" részeit (létrás vagy deszkás szekéroldalak, saroglyák, fenékdeszkák). Ezért a szánok szélességét és hosszúságát is úgy méretezték, hogy a szán alkalmas legyen a szekéralktrészek fogadására. Ilyenformán az ökrös- és lovas téli szánok teherszállító kapacitása hozzávetőleg megegyezett a szekerek kapacitásával. A szántalpak nyomvonala a szekerek nyomvonalát követte, s a szánok hosszúsága is az adott vidék szekérhosszúságának felelt meg. A szekerek, szánok hosszúsága régiók, vidékek szerint mutat lényeges eltéréseket. A Kárpát-medencében mindenütt használatos alapforma a négy lábra és két eplényre épített teljes szán, egész szán. Dunántúlon nem is létezett más szánforma az utóbbi századokban, mint a négylábas. Az Alföldön és Erdélyben régebben szórványosan felbukkant a hatlábas terhes szán is. Annak a nyomtávolsága szintén megfelelt a szekerek nyomtávolságának. Szentgálon (Veszprém m.) a szán általá-