Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
Fogatolás, igázás és szekerek a Bódva-völgy térségében (1999)
emberek - szurkos ponyvát vittek magukkal. A Szepességbe szekerező parasztok szintén ponyvával takarták le áruikat, ha esőre fordult az idő. A Cömörből járó sonkolyosok, fazekasok 1920 előtt ponyvás szekerekkel közlekedtek a vidéken. 25 A hordást a Bódva völgy parasztsága lőcsös kitámasztású, karfás derékkal ellátott szekerein végezte. Három különböző technikai hagyomány különíthető el a vidéken a kévés gabonát és szénát hordó szekerek felszerelésében. Ezeknek az eljárásoknak a történeti múltja is különböző. A 20. században már legáltalánosabb technikai megoldás az volt, hogy a 7-8 sukk hosszú szekérderékkal párhuzamosan mindkét oldalon kívül egy-egy kb. 4 m hosszú vendégoldalt kötöttek fel. Kévés gabona esetében elöl és hátul keresztfát fektettek át a szekérderékon, s azok végeire helyezték a két vendégoldalt. Tovább növelték a rakfelületet a hátsó saroglya leengedésével. Ez az eljárás a folyó torkolatától észak felé Debrődig, Jászóig mindenütt megtalálható volt az utóbbi száz-százhúsz év folyamán. A vendégoldalas szekér rakományát két rudalló kötéllel átlósan lekötötték. 26 A kötél meghúzására piskóta alakú, két végén lyukas faeszköz {csűrők, csülök) szolgált, melynek lyukain a rudalló kötél áthúzható volt. Ritkábban fordult elő a forgó kerékkel ellátott csiga. Ez a kötélhúzó eszköz szintén fából készült, még a kereke is. A másik technikai hagyomány Szín, Jósvafő, Szilice karsztvidékén élt az 1930-as évekig. Ott a széna, szalma és kévés élet hordása előtt hosszú létrát, hosszú derekat (kb. 4 m) tettek fel, az egyébként 8 sukk (kb. 2,5 m) hosszúságú derék helyére s a nyújtó segítségével megnyújtották a szekeret. A hosszú létra vagy derék kb. 10-15 cm-rel magasabb volt a másiknál (elérte a 80 cm-t), s hosszabb, hegyes végű lőcsök tartoztak hozza. Ehhez a hosszú szekérhez, hosszú derékhoz nem tettek fel vendégoldalt. A szekér megnyújtása, hosszú derék alkalmazása a 19. század második feléig a Bódva völgy túlnyomó részén elterjedt szokás volt, de az Alföld felől terjedő vendégrudas megoldás fokozatosan kiszorította. 27 Erre mutat az is, hogy a szekérrakomány lekötésének régi megoldása nagyobb területen élt a 20. század elején, mint a szekér megnyújtása. Jósvafő - Szín - Bódvalenke vonalában és attól északra az 1910-20-as évekig nyomórúddalszorították le a rakományt. Tornagörgő, Szádelő, Áj és a Torna völgy többi faluja az 1930-as évekig ragaszkodott a nyomórúdhoz. Ugyanakkor Szepsi környékén, Tornaújfalun már elhagyták a nyomórudat. Zsarnón csak a terményt, a kévés gabonát szorították le rúd nélkül, a szénához, szalmához „nyomórúd kellett". Komjáti, Tornaszentandrás, Tornaszentjakab gazdálkodói az 1930-as években szintén használták a nyomórudat. Régebben még Szalonnán, Tornakápolnán, Szölősardón és környékén is nyomórudat vettek igénybe. 28 A harmadik technikai megoldás a folyó forrásvidékén, s Itt-ott a nemzetiségi szórványokon élt. Stószon, Mecenzéfen a németek, Rudnokon, Poprócson a szlová25. Saját gyűjtés 1969-ben és 1994-ben az említett helyeken. A sonkolyosokhoz: FÜVESSY Anikó 1971. 32. 26. GUNDA Béla 1937. 58-59.; Saját gyűjtés Borsod, Ládbesenyö, Homrogd, Szendrő, Szalonna, Szögliget, Komjáti, Hídvégardó, Debrőd helységben. 27. Az abaúji Hegyközben a vendégrúddal felszerelt jármű neve magyar szekér, a hosszú szekérlajtorjával átalakított szekér neve tót szekér. Utóbbi képviseli a táj régi hagyományát.; BALASSA Iván 1964.102, 152. 28. GUNDA Béla 1937. 59.; Saját gyűjtés 1969-ben. Adatközlő Végh Ferenc, szül. 1880. Szín. További helyszíni gyűjtések 1994-ben több faluban.
