Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Szekerek és fogatok a honfoglalás korában (1997)

lószínűsítette, hogy a magyar szekerezés kezdete „a magyarság önálló néppé válása előtti időkre nyúlik vissza."

25 Az ugor ősnép szomszédságában, a Dél-Urai tágabb körzetében az i.e.3. évezredben elterjedt a szekerezés, az i.e. 2. évezredben pedig mindennapos gyakorlattá vált. Minthogy az andronovói műveltség hordozói iráni nyelvűek lehettek, joggal merül fel, hogy a már MUNKÁCSI Bernát által iráni eredetűnek vélt szekér szavunk az i.e. 2. évezredben került át a magyarok és az osztjákok őseihez.

26 GULYA János mutatott rá elsőként, hogy 'szán' jelentéssel a keleti osztjákban is él egy a magyar szekérhez hasonló hangalakú szó {likőr, jikőr). A szókezdő hangok eltérése vagy hanghelyettesítéssel vagy külön-külön (kétszeres) átvétellel magyarázható. A szót átadó indoeurópai nép az ugor ősnép csoportjai közé ékelődve, mindenképpen azok szomszédságában élt.

27 Amennyiben ez a megfejtési javaslat hangtörténeti szempontból elfogadható, akkor sem szabad négykerekű járműre, mai értelemben vett szekérre gondolni. Sokkal inkább páros csúszórúdra (travois), a ló nyergéhez erősített kerekes vontatóra. Az erdős vidéken élő baskírok a 20. századig használták ezt az eszközt {szalaszi), s ahol az erdő jól járható volt, keresztfa helyett tengelyt tettek a csúsztató alá két kerékkel.

28 Döntő mozzanatnak a kerék megismerését kell tekintenünk. Erdei vadászok számára a ló nyergéhez kapcsolt travois, a kerékkel felszerelt csúszórúd igen megfelelő szállítóeszköz. Hasonló módon kezdődhetett az ugor és ősmagyar szekerezés is. Az ugor ősnép lótartásának ismeretében ez nagyon is valószínű. FODOR István felteszi, hogy a magyar szekerezés kezdetei „- függetlenül szekér szavunk átvételének idejétől - az i.e. 2. évezredben nyúlnak vissza. E fontos közlekedési eszközzel a minden bizonnyal iráni nyelvú déli szomszédaik révén ismerkedtek meg."

29 Lehetségesnek tartja, hogy az állattartó, földművelő előmagyarság már a szekér különböző típusait használta. Nem zárja ki azt sem, hogy a szekér szó csak a szkíta-szarmata korban (az i.e. 8. évszázadtól kezdődően) került a magyarba, de abban az esetben valamelyik új szekérfajta megjelenéséhez kapcsolódott. Magam is úgy gondolom, hogy a magyar szekerezés előtörténetében többszöri óiráni kultúrhatással kell számolnunk. Valószínűleg csak a szkíta-szarmata korban ismerték meg eleink a fedeles szekeret. Nomád állattartóként szekereiket már ők is nemezzel fedték és ökörrel, tehénnel vontatták. Kerekes járműveink honfoglalás előtti történetének következő korszakát főként az ótörök kölcsönszavak világítják meg. Két jármű-típus - a taliga és a targonca - neve érdemel elsősorban figyelmet. A targonca szót a TESz ismeretlen eredetűnek mondja, s megjegyzi: „egy ki nem mutatott alapszó magyar kicsinyítős képzős származékaként való magyarázata téves.

50 Mindenesetre a szó mongol megfelelője, 25. FODOR István 1991. 118. 26. FODOR István 1991. 120. 27. GULYA János 1965. 285.; GULYA János 1967. 38. 28. TÁGAN Galimdsán 1938. 232. 29. FODOR István 1991. 120-21. 30. TESz III. 851.