Cseri Miklós, Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig - A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szolnok: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Szolnoki Damjanich János, 2001)
KOVALOVSZKI Júlia: Árpád-kori házak Visegrád-Várkertben
A viszonylag nagyobb összefüggő feltárt területen a település képe is kezd kirajzolódni. A Duna felé lejtő, teraszos tagolású völgyben a lakóházak láthatólag rendszertelenül, változatos tájolással, meglehetősen sűrűn helyezkednek el. Ha figyelembe vesszük, hogy a földbe mélyített házak között felszínre épített és nyomtalanul elpusztult faszerkezetű házak és talán sátrak is voltak, a falu képe zsúfoltnak mondható, még akkor is, ha az objektumok nem közvetlenül egykorúak. A lakóházak helyzete láthatólag nem igazodik a templomhoz, illetve a temetőhöz sem, csupán annyiban, hogy a temető kiterjed a korábban itt levő, de már elpusztult házak betöltésére is, a temetővel egyidős épületek azonban sehol sem települnek rá a sírokra. A hasonló korú alföldi falukkal ellentétben Visegrádon nem találtunk árkokat. Ez a jelenség valószínűleg a lakosság foglalkozásával függ össze: Visegrádon nem lehetett nagyarányú állattartás. Gabonatermeléssel viszont - bár a település szűkebb határában nincsenek szántóföldnek igazán alkalmas területek - az előkerült gabonás vermekből, kézi malomkövekből következtetve, bizonyára foglalkoztak. A Duna közelségéből adódott, hogy a lakosság életében nagy szerepe lehetett a halászatnak. A falu népe a minden településen megtalálható egyszerű, de nélkülözhetetlen mesterségek (kovácsmesterség, famegmunkálás, fazekasság, szövés-fonás, bőrművesség, stb.) mellett különleges iparágakkal is foglalkozott. Ez utóbbiak közül talán legszokatlanabb a bronzöntés, amelyre a csaknem ép állapotban előkerült bronzolvasztó kemence utal. 3 Egyes építmények, vagy házakban megfigyelt jelenségek is utalhatnak ipari jellegű munkálatokra, ezek pontos meghatározása azonban egyelőre nem minden esetben sikerült. Mindazok a jelenségek, amelyeket a Várkertben megfigyeltünk, arra mutatnak, hogy az itt kialakult település az általánosan ismert falvaktól kissé eltért. Az eltérés valószínűleg azzal magyarázható, hogy az ispáni vár közelében levő település ún. váralja volt. 4 Az ispánnak és kíséretének, de a főpapnak és a kolostor lakóinak is szüksége volt a váralja szolgálónépeinek munkájára, műhelyeik termékeire. Az ispáni vár mellett haladt el és a váralján is áthúzódott az ősi főútvonal, amely Esztergomból, a királyi fővárosból Buda felé haladt. Ez az út bekapcsolta a települést az országos kereskedelembe, a vásárokon bizonyára a helybeliek is értékesíteni tudták termékeiket. A kezdetben szegényes, de Szent István korában már virágzásnak induló településből - bár nem voltak igazán kedvező földrajzi adottságai - idővel város lehetett volna, ám életét tragikusan megtörte az egész országot sújtó 1241. évi mongol hadjárat. Az ispáni székhely - az esperesi templommal együtt - romokban hevert, a váralja elpusztult, lakói nagyrészt elmenekültek. Az újratelepülő Visegrád az újonnan felépült fellegvár és a hozzá tartozó erődítésrendszer védelmében, a mai helyén alakult ki. Az országos millenniumi ünnepségekkel, illetve Visegrádnak a világörökség címére való jelölésévek kapcsolatban felmerült az a gondolat, hogy a Várkertben meg kellene valósítani az Árpád-kori Visegrád rekonstrukcióját. A páratlanul szép természeti környezetben, az ismert műemlékek közelében, könnyen megközelíthető helyen, látványos és tanulságos települési együttest lehetne kialakítani (2. kép). A templomalapok és az élő sövénnyel bekerített temető környezetében lakóházak, mű3. KOVALOVSZKI Júlia 1994. 439-454.; KOVALOVSZKI Júlia 1994-95. 225-236. 4. SZŐKE Mátyás 1986.
