Cseri Miklós, Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig - A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szolnok: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Szolnoki Damjanich János, 2001)

BENKŐ Elek: Régészeti megjegyzések a székelyföldi lakóházak középkori történetéhez

új, érdemi mondanivalója elsősorban a régészetnek lehet, amikor a 17-18. századi inventáriumok koránál és a népi építészet legkorábbi, ránk maradt emlékeinél évszázadokkal idősebb maradványokat kínál a kutatás számára. Székelykeresztúr környékén maradva ilyen emlék a tarcsafalvi Pálffi-család elpusztult, régészetileg kutatatlan kúriája, amelynek pincefalazata késő középkori, talán 16-17. századi eredetet sejtet.

63 A közrendű székelyek házainál lényegesen nagyobb és tagoltabb épület volt Hodgyai András és György hodgyai kúriája Udvarhely-széken, amelyet 1599. november 1. körül a lázadó csíki székelyek és helyi cinkosaik feldúltak. Az alápincézett faépület nem csak többosztatu, de az elpusztított 15 ajtó említése alapján ítélve, kétmenetes lehetett; vasrácsos ablakai üvegesek voltak: 75 aitoth, kin mind was zaar wolt, a wasat lewontak, az aitaiat el wagdaltak, ywegh ablakokat el rontottak, wassait ki wagtak, el wittek.

64 Az utóbbi évek székelykeresztúri régészeti kutatásainak kiemelkedő eredménye volt, hogy Székely Attila feltárása nyomán teljes egészében napfényre jutott egy 16. századi, elpusztult kőudvarház alapozása.(10. kép) A Kriza u. 23. alatti kert D-i térfelén feltárt épület portikusos bejárata É-ról nyílt. Két szobája alatt pince volt, a DK-i házsarokhoz falazott latrina kapcsolódott. Utóbb, a portikus K-i oldalára sekélyebben alapozott, vékonyabb falú helyiséget építettek, mely révén az alaprajz kétmenetűvé vált. Ezt az új részt már nem pincézték alá. Az épület - a pincébe zuhant hatalmas mennyiségű régészeti leletanyag tanúsága szerint a 16. század vége felé pusztult el. Építése azonban a század végét jóval megelőzte, a pince agyagos padlóján ugyanis II. Ulászló sérült, közelebbről meghatározhatatlan denára és II. Lajos 1526-ban vert pénze (CNH II. 306A) hevert. Az ÉK-i helyiséggel bővített kúria felmenő falai két építőanyagra utalnak: az épület Ny-i térfelén kövek, habarcsos téglák és durván meszelt vakolatdarabok borították az alapfalakat és töltötték ki a pince gödrét, míg K-i térfelén feltűnően sok gerendalenyomatos paticsdarab került elő.

65 A helyi házfejlődés szakaszaira nézve igen sokatmondó az a régészeti megfigyelés, hogy a fenti kőépület egy földfelszínre épült, faszerkezetű ház padlóját vágta el. Ez utóbbi épületet 15. századi kerámialeletek mellett egy, Hunyadi János és I. Ulászló nevében kibocsátott dénár (CNH II. 162.) keltezte. Új régészeti adataink fényében a Székelykeresztúr környéki késő középkori házépítészet történetének két, eddig kevéssé ismert fordulópontja rajzolódott ki. Az első a 14. századra, minden bizonnyal annak második felére esik, és a felszínre épült, kétosztatú faházak elterjedésének az ideje. A lakóházalaprajzok lényeges differenciálódása következett be a 16. században, korábban tehát, mint ahogy azt néprajzi párhuzamok visszavetítésével sejteni lehetett volna. E folyamatban a mezővárosi és nemesi épületek közvetlen hatása ma még csak valószínűsíthető, részletesebb bizonyítása a következő évek kutatásának a feladata marad. Hasonlóképpen az elkövetkező időszakra hárul az alaprajzi kérdések vizsgálatának kiegészítése olyan kulcsfontosságú részlettel, mint a kályhacsempékből épített tüzelőberendezések problémaköre. A feltűnően gazdag, részben még közöletlen csempe- és kályhaszemanyag átfogó értékelése rekonstrukciós megoldásokat is kínál, és így a lakóházak történeti kutatásában is kulcskérdések tisztázásához járulhat hozzá. 63. BENKŐ Elek 1992. 243. 64. SzOkl ú.s. III. 159-163. 65. A rendkívül jelentős leletanyagot tartalmazó, kályharekonstrukciók végzésére is alkalmas leletanyag részletes feldolgozására a szerző a közeljövőben kerít sort.