Cseri Miklós, Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig - A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szolnok: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Szolnoki Damjanich János, 2001)
SABJÁN Tibor: Késő középkori népies kályháink nagytáji vonatkozásai
Több dunántúli példa azt mutatja, hogy a kályhák lábazata kőből készült, néha körbeülhető padkával, máshol, például kolostorokban téglából, az alföldi és kelet-dunántúli részeken pedig sárból. 201 A vizsgálandó kérdések közé tartozik a kályhák eredetének tisztázása, vagyis az, hogy honnan származnak ezek a mázatlan rusztikus cserépkályhák, milyen előképekre vezethetők vissza. Ahogy láttuk a kelet-dunántúli kályháknak volt egy régebbi durvább kidolgozású előzménye, valószínű, hogy az Alföldön is létezett ilyen erre utalnak a merevebb oldallal készült pohár alakú szemek, sajnos erről a kályháról többet nem tudunk. A redukált égetésű szemeskályhák tárgyalásánál már említettük, hogy ezeknek is volt csempékkel kombinált korábbi változata, melyet csak töredékeiből ismerünk. A mérműves előlapú fülkés változatok udvari műhelyek kályháira vezethetők vissza, közvetlen előzményeik a falvakban felállított rangosabb kályhák lehettek. A kályháknak ezen az egyszerű szintjén külföldi származást vagy eredetet nem tételezünk fel, úgy látjuk, hogy meghonosodásukban magyarországi belső hatások játszottak szerepet, párhuzamosan a vidéki fazekasság fejlődésével és a lakáskultúra előrelépésével. A fejlett úri előképekre utal a kályhák viszonylagos sokszínűsége és gazdagsága. Itt nem a fejlődés valamilyen fokán álló, primitív kályhák hatását érezhetjük, hanem az udvari példák kiforrottságát, fejlettségét, teljességét. Példaként említhetünk egy pártát, melynek 15. századi és 20. századi változatát is a Dunántúl közepén találtuk. 202 Ez is a belső kapcsolat folytonosságának bizonyítéka. Az általunk tárgyalt kályhák zöme a cserépkályha 15. század második felében végbemenő szélesebb körű elterjedéséhez köthető, annak vidéki környezetben megjelenő első hullámát képviseli. Akkor is, ha a bemutatott típusok között vannak inkább a 16. századra tehető változatok is. Használatuk áthúzódik a 16. századra, de a század közepénél, esetleg a század végénél nem tart tovább. Legalábbis úri vonalon nem, hiszen az újkor paraszti kályhái több típusnak is megőrzik jellegzetességeit (18-20. kép). Ez alól talán a bögrés változatok a kivételek, melyek már a késő középkorban is paraszti használatban vannak, a falvak és a lakosság pusztulása miatt csökkentett mértékben, de továbbélnek, utolsó hírmondóik, mint reliktumok, a 19. század elejéig fennmaradnak. Az ásatásokból az látszik, hogy a 17. század folyamán az egyszerűbb, kevesebb szemből és csempéből álló szemeskályhák dömpingje bontakozik ki. Kérdés, hogy 18-19. századi paraszti kályháink genezise, felépítése hova köthető, milyen kályhatípusokhoz kapcsolható. A 19. század dunántúli és a kisalföldi szemeskályhái elég egyértelműen a külsővati típusú kályhák egyszerűbb oromzatú változatának emlékét őrzik, illetve ezek jellegzetességei (kályha formája, pártázat megléte, a párta alakja, a sarokcsempe típusa, az alsó csempesor makacs használata, és a mesterség fogásai) fedezhetők fel bennük. A kelet-dunántúli késő középkori kályhák a sárközi bögrés kályhákban éltek tovább, megtartva a szemek vegyes használatát, azonban az oromzatukat már csak egyszerű pártázat szegélyezte. 203 Mint már említettük az alföldi bögrés kályhák használata lassan ki201. Kőből: Baj-Öregkovácsi hegy, Sarvaly (HOLL Imre-PARÁDI Nándor 1982. 29.; Ecsér: (SZ. CZEGLÉDY llona-KOPPÁNY Tibor 1964. 54.); téglából: Margit-sziget (FEUERNÉ TÓTH Rózsa 1971. 264. 15. kép.); sárból: Szentkirály (PÁLÓCZI HORVÁTH András 2000. 141.) 202. SABJÁN Tibor 1997. 126-127. 203. SABJÁN Tibor 1991 b. 274-282.
