Cseri Miklós, Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig - A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szolnok: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Szolnoki Damjanich János, 2001)

SABJÁN Tibor: Késő középkori népies kályháink nagytáji vonatkozásai

17. kép. Székelykeresztúr környéki szemeskályha csempefajtái Összefoglalás A fentiek során azokról a mázatlan külsejű rusztikus kályhákról foglaltuk össze tudásunkat, melyek a 15. század második felében és a 16. század első felében vidéki viszonylatban szélesebb körben használatban voltak, és elterjedésük valamilyen formában körülhatárolható. Amint az tanulmányunkból is kiderül minden kérdésben még nem láthatunk tisztán, sokszor töredékes adatokra támaszkodva próbálunk meg teljesebb képet rajzolni, ami magába hordozza a tévedés lehetőségét is. Több területéről a történeti Magyarországnak csak foltszerű ismereteink vannak, így nagytáji vonásokat nem tudunk biztosan körvonalazni (például: Felvidék), az is előfordulhat, hogy egy új lelet megváltoztatja eddigi elképzeléseinket. Úgy látszik némely típus a maga korában is ritkább lehetett (például cipós kályhák), míg másik nagytáji kályha (például alföldi bögrés anyag) igen széles körben ismert és használt volt. Mindenesetre az összegzésnek - reményeink szerint - így is volt értelme, hiszen ráirányíthatja a homályos pontokra kutatóink figyelmét, és az összefüggések, koncepciók tükrében talán a részletek mozaikja is könnyebben összerakható. Egy nagyobb táji összefüggéseket boncolgató munka végén óhatatlanul megfogalmazódó kérdés, hogy mik a közös vonások a külön kezelt és inkább a különbözőségek alapján tanulmányozott anyagban. Ezek között elsőként említhetjük, hogy ezek a kályhák zömében szemeskályhák, anyagukban a korongolt szemek dominál-