Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
KÖVECSES VARGA Etelka: A természetes környezet változásai Esztergomban és környékén a török kor után
Major György tanú, aki 51 esztendeig lakott Esztergomban és ott csőszül szolgálta a nemes várost, az 1749. évi iratban a várparancsnok foglalása előtti időszakról beszélt, amikor még 10-12 esztendős volt. A lovakkal szabadon bejárt a szigetbe, ott legeltetvén és lovait azon szigetben lévő sarjún etetvén a többi nagyvárosi pásztorokkal együtt. Soha senki nem bántotta s nem is merte háborgatni, úgy, mint sajátjukba bejártak. Hasonlóképpen a szarvasmarhával is szabadon élték a szigetet. A tanú is számtalanszor ott rakott tüzet, lovaival ott hált, sem őt, sem pedig mást nem bántották a vízivárosiak. A következő tanú azt vallja, hogy a nemes városiak fát, vesszőt, nádat a maguk szükségére hordtak eleget a szigetből. A kommendáns által elfoglalt részt határkövek választották el, de bizonyos haszonvételeket a sziget egész területéről vettek a királyi városiak: vesszőt szabadon vághattak, nádat is arathattak, volt aki egész dereglyével megrakodott. Itt volt a királyi városi halászok „Nehéz-tanya" nevű vizafogó helye. A köteles halból a negyedrészt, „quartot" előbb a városnak, majd a várparancsnoknak, a tanúmeghallgatások idején pedig már az Érsekség tiszttartójának adták be. Szabadon használták az esztergomiak a Sátorkő-hegy alatt, a várostól délre lévő legelőt is - itt legeltették a város ménesét, ökör- és marhacsordáját -, melynek kapcsán a dorogiakkal kerültek perbe 1737-ben.' 1 A déli határon elhelyezkedő Körtvélyes-, Nyáras-, és Csitri-szigeteket valószínűleg már ekkor a tátiakkal osztották meg. A 18. század folyamán a környező falvakba az Érsekség, a Káptalan és néhány világi földesúr szlovák és német lakosságot telepített. Az új telepesek körülményei sokszor igen nehezek voltak, határaikban kevés volt a szántó, a föld többnyire nehezen művelhető és kevés. A káptalani falvak lakói idegen területen béreltek, vagy újonnan telepítettek szőlőt, s körülményeik javítására bérmunkát vállaltak más falvak területén (Szt. Tamás mezőváros, Kesztölc, Csév, Dág, Epöl, Dorog). Az érseki vízivárosiaknak csak a nagyobbik szigeten, a Prímás-szigeten voltak földjeik; kertek, amelyeken káposztát és egyéb veteményeket termeltek. A Duna melletti Szentgyörgymező gabonavetései sokat szenvedtek az áradásoktól, egyedül a szőlőművelés virágzott. Ahol sok volt az erdő, a kiirtott területeken vetettek gabonát és telepítettek szőlőt, s az erdőből fát adtak el (Bajót, Süttő, Dömös, Baj na) 12 Az 1768-ból fennmaradt úrbéri tabellákból kiderül, hogy robotmunkára épülő allodium egyedül Szlavniczay Sándor Menyhért birtokán alakult ki, mely Bajna, Nagysáp, és Sárisáp területén helyezkedett el.(Ebben az időben szabályozta az uradalom a területén átfolyó és sok helyen mocsarat képező Sárvíz medrét, 13 mely később számos malmot hajtott.) Ezen kívül Dömösön és Pilismaróton tartoztak az uradalomnak fakitermeléssel és -szállítással. 11. Lásd a 7. jegyzetpontot. 12. BEL Mathias 1957. Bevezette és jegyzetekkel ellátta: ZOLNAY László. Az 1732. és 1755. évi Canonica Visitatiot közli VILLÁNYI Szaniszló 1891. 13. HELISCHER József 1988. 104.
