Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

BARNA Gábor: A világ megszerkesztése. Szimbolikus és valós világok

Az Erdélyben és a Bánságban sokfelé, így az Arad-Lippa közti országút mellett felállított hatalmas méretű román katonaszobor a második világháború román hősi halottainak emlékműve azon a síkon, ahol néhány évtizede még németek és magyarok laktak többségben. A szobor felállítása az új (jelenleg tényleges, valóságos) hatalom szimbolikus emlékeztetője, kinek pozitív, kinek negatív értelemben. A valamikor jelentős lippai vár emléke, a világosi (Siria, Hellbrunn), a solymosi (Soimos), az aradi, a temesvári (Timisoara, Temeschvar) és más helyen lévő várromokkal együtt pedig az egykori magyar államiság, a magyar feudális múlt, a török ellen vívott magyar és az erdélyi függetlenségi háborúk, azaz a meghatározó magyar jelenlét és kultúra emlékei. Mindezekről a magyar közösség csak a lokális folklórhagyományból értesülhet, mert ezt az iskolában nem tanítják. Szerepük a román és a német közösségi identitástudat megformálásában csekély. A műemléki szempontból elhanyagolt romok pusztulása a magyar identitás gyengítője. A Bánságban a nemzetiségek felekezetileg különböznek.

26 Ezért szakrális építményeik is etnikus identitástartalmak hordozói lehetnek. A térség középkori egyházi építészeti emlékei, pl. az aradi prépostság Glogovácon (magyarul még: Öthalom is, a faluszéli öt dombról, románul Vladimirescu) látható romjai a katolikus és magyar múltat képviselik. A barokk római katolikus és protestáns templomoka 18. századi újjáépítés, s egyúttal a német - magyar múlt emlékei mindenfelé. Számos településen az ortodox templomok is hasonló formában épültek meg ekkor, ezek a korai román és szerb betelepülés emlékei. A már említett Glogovác német és magyar neve is a 17-18. fordulójának szerb települését jelzi. A jellegzetes kupolás, bazilika formájú ortodox templomokat a nagyobb városokban (Arad, Temesvár), s az egykori magyar és német többségű helyeken csak 1920 után építették vagy mostanában épülnek. A létrejött szakrális táj tehát összetett, rétegzett, szinte lenyomata a térség vallási, felekezeti állapotában bekövetkezett 20. századi változásoknak. A határbeli keresztek, képoszlopok, kápolnák világa még elsősorban katolikus, s Máriaradna regionális fontosságú kegyhelyének, s katolikus vallásnak a természeti környezetre gyakorolt hatását mutatja. Újabban megjelentek az ortodoxok román nemzeti tartalommal felruházott (nemzetiszínűre festett) út menti keresztjei (és kéményei, Fakert - Baumgarten - Livada) is. Ugyanígy felekezetileg elkülönültek, s máig elkülönülnek a temetők, az „ősök megszentelt nyugvóhelyei". A síremlékek formája, felirataik nyelve világosan utal az ősök (őslakók/bennszülöttek) nyelvére, kultúrájára, a térség múltjára, s történelmére. Városrendezés címén ezért fontos a váradoleszi régi temető eltüntetése a mai román impériumnak. A régi épített emlékek tehát egy magyar és német múltról beszélnek. Az új épületek pedig, különösen vagy elsősorban az egyháziak, az ortodox románság térfoglalásáról szólnak. Hiszen a románok és nem románok között a térségben a legnagyobb és legszemléletesebb a vallási különbség. Mindezek mögött egymást kizáró, s egymást nem kiegészítő, egymásra épülő, de össze nem illeszthető történelemszemléletek és tudattartalmak állnak. A mai hatalom tehát az előző uralom, a „másik" kollektív emlékezetének emlékeinek eltüntetésével, és saját emlékhelyeinek kialakításával igyekszik szimboliku26. RÓNAI András 1993. 100-167.; BARNA Gábor-LÖNNQVISX Bo. 1998.