Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
SZABÓ László: „Ki a bóldog" - A puritanizmus eszméje Fazekas Mihály költészetében
De e helyen nem tisztünk esztétikai kérdésekkel foglalkozni, csak annyit mondunk el erről, ami a vers megírásának idejét, körülményeit és minőségét érthetővé teszi. A vers bennünket néprajzi és eszmetörténeti szempontból érdekel. Társadalomkutatóként magától kínálkozik itt egy debreceni polgári család (többgenerációs kiscsalád) eszményített, tehát meg nem valósult életét megrajzolnunk. Magától kínálkozik, hogy strófánként és egészében végigmenjünk a filmkockákon, s részletesen elemezzük, korabeli adatokkal összevessük, majd az egészet újra egybefogjuk. Most azonban nem ez a célunk. Mégis rövid szemlét fogunk tartani, mert e nélkül érthetetlen lenne eszmetörténeti fejtegetésünk is. A 16 strófából álló idill első és utolsó versszaka egymásra vonatkoztatva, mintegy keretbe foglalja a verset. A botanikus FAZEKAS Mihály a boldogságot úgy határozza meg summásan, hogy „Boldog ki fákat ültet, ólt / iffjú legény korában". Nem elegendő azonban elültetni, hanem annak gondját is kell viselni, óvni a kártevők ellen, állandó munkával, figyelemmel, gondossággal. Azaz a munka, a szorgalom kerül a centrumba, mint a boldogság biztosítéka. A puritán szemlélet a munkát állította a középpontba. WEBER, Max ezt tanulmányaiban magyarázta, s a polgárság igazi jellemzőjének ugyancsak a szorgalmat, a munkát nevezi meg, mint legfőbb polgári erényt. A munka és a szorgalom más szerzőknél is a polgársággal, polgári léttel függ össze. Tisztes munkáról van szó, nem napjaink vadkapitalizmusának szemléletéről. Arról, amely kiíratta a holland, belga vagy a hanzavárosok kereskedői házaira a 4%-ot, amely tisztes kereskedői haszon volt, s nem a rögtön való meggazdagodás eszköze. A munka a paraszti közösségekben is ellenőrzés alatt állott. A munkával szerzett vagyont a közösség elismerte, ám a hirtelen meggazdagodást hiedelemtörténetekkel (lidérc, ördög), szerencsével (kincs fellelése) vagy valaki gazdag kereskedő (kupec) megölésével magyarázta. 4 S hogy ez így van, azt a záró szakasz is igazolja. A boldogság megnyilatkozásai pedig a többi 14 versszakban fogalmazódnak meg, de a munka és a szorgalom minden életkort áthat. A fát ültető legény (2.) anyagi állapota, társadalmi státusa a debreceni szabad, cívis polgárt jellemzi, aki nem jobbágy, nem fizet dézsmát, taxabért, vagyona is van (nem tarthat a becsüstől), s magatartása, életmódja megfelel a debreceni puritán erkölcsöknek (nem korhelyes, se kényes). Debrecen III. Lipóttól 1693-ban kap szabadalomlevelet, s válik szabadkirályi várossá. Egyébként - mint BALOGH István írja - korábbi, részben gyakorolt jogait kapja vissza, s a „...szabadalomlevél által váltak Debrecen lakói jogilag is elismert polgárokká, és ilyenképpen összességükben a rendi társadalom tagjaivá emelkedtek." 5 FAZEKAS a fát ültető ifjúnak szinte a város tételes jogait sorolja elő. BALOGH István írja a gyakorolt jogokról: „...pereikben a tárnokmesterhez fellebbezhettek, a városi magistrátus halálos büntetést is hozhatott, a polgárok saját nevükben ügyvédet vállalhattak, nem fizettek kilencedet, kereskedői az utakon mentesek voltak a határ-, híd- és útvámtól." (kiemelés tőlem) 6 Ugyanilyenek a hajdú és a jászkun jogok is. 4. WEBER, Max 1982.; GULYÁS Éva 2000. 5. BALOGH István 1973. 66. 6. BALOGH István 1973. 66-67. - A város pallosa a Déri Múzeum állandó kiállításán látható.
