Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

ZENTAI Tünde: Az ágy és a népi alváskultúra a kora újkorban

7. kép. 20. századi analógia: Andrásfalvi bukovinai székely fölvetett ágy a kakasdi (Tolna m.) faluházban díszlepedővel, festékessel, szőttes és hímzett vánkosokkal, kanavász huzatú dunnával. Fotó: ZENTAI Tünde 1999. pedőkénél is sokfélébb. Mind a fehér, mind a színes hímű változatok divatosak, a gazdagoknál (például Debrecenben) arany-ezüst szállal dúsítva. Ugyanakkor tapasztalható az ágy kiszínesedése, különösen paraszti körben, amit elősegít a szedett szőttes huzatok egyre népszerűbbé válása. A tárgyi emlékek tanúsága szerint a 18. században a díszítésében már jól fölismerhető táji sajátosságok is megnyilvánulnak, így például a gyapjú- (szőr-) hímzéses párnavégek hajdúsági, hódmezővásárhelyi vagy sárközi (Tolna m.) csoportjai. A takarók közül a nemesi és polgári körben nagy múltú paplan ebben a században a kisnemesekig és a mezővárosi jobbágyokig (Makó) jut el a popularizáció útján. Terjedését mutatja és elősegíti, hogy 1741-ben paplankészítő céh is létrejön Debrecenben. A dunna esetében viszont úgy látszik, rangemelkedés játszódik le. E paraszti téli takaró a 18. században Erdély kivételével az egész országban általánossá válik. És már jelentős számban ott találjuk az előkelő háztartásleltárakban is. Az inventáriumok részletes összehasonlítása alapján megállapítható az is, hogy az immár vörös sávos szőttes és kékfestő dunna a 18. század második felében a vetett ágyba is bekerül. A különféle gyapjú pokróc takarók, lazsnakok, csergék Erdélyben továbbra is általánosak. És ebben a században éli virágkorát a székely szőnyeg 'festékes' változata (7. kép), ami elsősorban a megbecsült ágyakra kerül, és az Alföld keleti részén is kedvelik.