Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
SZILÁGYI Miklós: Otthonteremtés, faluközösséggé szerveződés - idegenben
„idegenekhez" képest kisebbséget jelentő eredeti népességnek mégiscsak meghatározó szerepe kellett, hogy legyen a kultúra karakterének alakulásában, 56 inkább csak a „teljes pusztuláshoz" képest viszonylag jelentős túlélő/visszaköltöző népesség valószínűsítéséhez látszanak elegendőnek az adatok. BÁRTH János szerint például Hódmezővásárhely, Makó, Békés, Szeghalom, Vésztő, talán Kunszentmárton esetében „nagyon valószínűnek látszik", mivel az elnéptelenedés és az újranépesedés között viszonylag rövid idő telt el, a régi lakosok egy részének visszatérése. Sőt - elvi lehetőségként - azt sem zárta ki BÁRTH, hogy a Felvidékről az Alföldre érkezettek között alkalmasint lehettek olyanok, akik, mivel erősen élt bennük innen származásuk tudata, 50-100 év múltán tulajdonképpen „visszatértek". 57 A „valószínűsítéskor" az az adatkezelési szempont is megfontolást érdemel, amit MOLNÁR Ambrus érvényesített: Doboz esetében inkább, ám Békéscsaba esetében alig-alig mutatható ki adatszerűen kontinuus népesség - alkalmasint azért nem, mert a visszaköltözők, hogy rájuk is vonatkozzanak a csak „szabadmenetelűeket" megillető kedvezmények, nem vallották be/letagadták valóságos származásukat. 58 - Bár a 17-18. század fordulójának spontán népességmozgására az volt az igazán jellemző, hogy - mivel az elemi konspiráció ezt kívánta - egy faluból csupán egy-két család szökött el egyszerre s ugyanarra a helyre, már a jobbágyszökések időszakában is fel-feltűnnek szervezett elköltözést sejtető adatok. 59 Az egy falubeliek - vagy az egész falu, vagy kisebb-nagyobb csoportja - valóban szervezett áttelepülése majd a 18. század közepén, második felében lesz mind jellemzőbb, és marad meg a migrációs mozgalmak egyik tendenciájaként a 18. század végén, sőt a 19. században is. Az így áttelepültek - sok helyütt - a korábbi lokális együvé tartozásuk tudatát fenntartva, tüntetően megőrizve különültek el a környezetüktől. 1747-ben a szarvasiak kisebb csoportja az Arad megyei Mokrára költözött, ahol egy utcát „Szarvasi utcának" neveztek el. 60 Az 1753-ban alapított Nyíregyházán a Békéscsabáról elköltözőitek a „Csabanszkej Ulicza"-ban laktak. 61 Az 1815-ben alapított kertésztelepen, Kevermesen a három egymással párhuzamos utcát „Palóc utcának", „Makói utcának" és „Középső utcának" nevezték. 62 Tótkomlós folyamatosan bocsájtott ki telepesrajokat, 1844-ben megalapítván például Csanádalbertit, melyet hosszú ideig „Kis-Komlósnak" nevezték. 63 Az ilyen és hasonló adatokból két következtetés adódik. Egyrészt: bármennyire „faluközösséginek" tekintették maguk a résztvevők is az elköltözésüket - falualapításukat, ahogy annak tekintették például az Orosházát megalapító zombaiak, figyelembe kell ven56. SZABÓ László 1973.; 1982. 57. BÁRTH János 1998. 10-11. 58. MOLNÁR Ambrus 1989. 151-153.; 1991. 407. skk. 59. Például 1698-ban (1718-ban felvett vallomások szerint) 34 család költözött Nádudvarról Karcagra BENEDEK Gyula 1989. 296; 1711-ben Taktakenézről Harkányba 8, 1715-ben Prügyről Szadára 23, Harkányba pedig 12.; 1719-ben Eszlárról Tokajba 6 család települt át BÁRSONY István 1980. 32. 60. NEUMANN Jenő 1922. 163. 61. MOLNÁR Ambrus 1991. 455. 62. PELLE Ferenc 1965. 21. 63. KÖRMENDI János 1988, 21.
