Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
TÓTH Eszter Zsófia: Parasztlányokból munkásasszonyok
üzletben ismerte meg. Tivadar odajárt húst bevásárolni a tűzoltóságnak. „Udvarlóim voltak nekem, több is, még a férjem előtt, sőt még amikor a férjem volt, akkor is szerettem én csak menni egy kicsit szórakozni, ha szolgálatban volt. De komolyan az első perctől kezdve mellette döntöttem. Azt lehetett tudni. Hogy számíthatok rá, szegényemre. Ő gyermekkorától intézetben nevelkedett. Papok nevelték őtet. Keserves élete volt. O persze hogy ragaszkodott hozzám. Nekem meg úgy tetszett is és én is ragaszkodtam hozzája. 44 évet éltünk együtt". 16 Az esküvőt és a lakodalmat falujukban tartották meg. Júliáék azért mentek haza, mert a hét lánytestvér közül ő volt az első, aki férjhez ment. Katiék azért, hogy templomban esküdhessenek meg. Giziék nem tartottak se egyházi esküvőt, se nagy lakodalmat, mert „nem szerette azt a nagy felhajtást". 17 A lakodalom Katiéknál kötődött leginkább a hagyományos falusi szokásrendhez: „Sorban mehettünk férjhez, apukám csak így engedte. Száz ház volt meghívva. Apukámnak volt kisborjúja, meg minden, de nem lehetett levágni akkor. Ment kérelemért Szolnok megyébe, hogy levághassa, de nem adták meg. Libákat szedtünk össze, meg birkákat. Ser volt, bor mindenféle, nagyon jó lakodalom volt. Legalább 250-en voltunk az esküvőn. Nagyon-nagyon nagy lakodalom volt. Tizennégy kocsival, mert kocsival kellett menni három kilométerre a faluba a templomba, hintók voltak. Volt minden. Menyasszonytánc, vacsora vőféllyel. Mind a tizenhárom gyereket így adta az apám a háztól. Mind, egytől-egyig". 18 A Budapesten megkapaszkodást nehezítette, hogy lakásproblémájukat nem tudták megoldani. Eleinte albérletben laktak. Kati helyzetét bonyolította, hogy nem volt állandó lakosnak bejelentve Budapestre: „Gondoltam én februárban, kijelentkezek, úgyis március 25-én van az esküvőnk, áprilisban visszajövünk. De akkor nem lehetett visszajelentkezni. Megtiltották, hogy akinek nincs öt éve, nekem már több volt, mint öt év, de megszűnt és nem engedtek vissza. Én úgy jöhettem föl, hogy a férjemnek itt volt a bejelentett lakása és így fel tudott hozni... Akkor keserves életem volt. Akkor aludtam csak ha a férjem otthon volt... Éjszaka jött haza a hat albérlő, akkor főztek, meg minden. Macskát is tartottak. Ott három hónapig laktunk, nagy nehezen kibírtuk. Akkor a nénémhez mentünk Óbudára." 19 A 60-as évek végén, a „brigád fénykorában" a gyári munkásnők általában ugyancsak albérletben kezdték az önálló életet vagy a férj szüleinél. A változást annyiban lehet érzékelni, hogy ők már nem ábrándoztak arról, hogy egy jó lakást megkapnak, hanem ha anyagilag bírták, elkezdtek rögtön szövetkezeti lakásra spórolni. 20 Az 1950-es évek elejére mindannyian gyárba mentek dolgozni. Először általában a textiliparban helyezkedtek el, kivéve Erzsit, aki hasznosítva otthoni tapasztalatait az Óbudai Hajógyár asztalosműhelyében helyezkedett el. 16. 3/A.sz. interjú 3. 17. 2.SZ. interjú 2. 18. 3/A.sz. interjú 2. , 3/B.sz. interjú 3. 19. 3/A.sz. interjú 2., 5. 20. Harisnyagyári Dolgozó 1970. január 8. 1. Valóra váltott tervekről, újévi kívánságokról.
