Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

CSOMA Zsigmond: „Az bábák babonás füve" (Növényismeret és gyógyítási gyakorlat a középkortól napjainkig)

„AZ BÁBÁK BABONÁS FÜVE" (Növényismeret és gyógyítási gyakorlat a középkortól napjainkig) CSOMA ZSIGMOND Magyarország a Kárpát-medencében az észak-dél, kelet-nyugat határán számos kultúra hatásának volt és van kitéve. Mindez a régi magyar növényismeretre, mint a népi természetismeret egyik fontos területére fokozottan érvényes. A genetikai anyagok megőrzéséről a magyar jogszabályok a legutolsó időkig nem rendelkeztek. A génforrások megőrzése pedig alapvető nemzeti érdek, nemzetközi kötelezettséget is jelent (a riói Biodiverzitás Egyezmény, a FAO Génmegőr-. zési Egyezménye stb.). A közelmúltban (1996-1997) Magyarországon is érvénybe lépő törvények előírják a növénytermelés genetikai anyagainak védelme érdekében a hazai fajok és fajták, változatok és vad rokonfajok mint génforrások megőrzését. Mindez azonban mindenekelőtt az élő természeti értékek felmérését, megismerését feltételezi. A megismerésre törekvés nem új dolog, mert a népi társadalomban a növények különböző hatásait, hasznait eltérő szinten ismerő emberek, kisebb közösségek, foglalkozási csoportok éltek. Ebbe tartoztak a gyógyítók színes rétegét alkotók, akiket részben elismeréssel, másokat pedig viszolygással vettek körül. A növényekhez értők aprólékos megfigyelései, többévi tapasztalatai, adatai, szakismeretei tükröződtek mindazokban a véleményekben, amelyeket a köztiszteletben álló, a „tudós emberek" társaságába sorolt egyének terjesztettek. Véleményükre, a tapasztalati úton összegyűjtött ismereteikre, ezek rendszerezésére, ellenőrzésére, átadására, leírására és szélesebb körű szakmai közkinccsé tételére viszonylag csak kevés próbálkozás történt. Ezeknek történeti-ökológiai és történetinéprajzi rögzítése, kutatása, összegyűjtése és feldolgozása, kiértékelése szintén hiányzik még. Pedig a népi gyógynövényismeret, a faj- és fajtahasználat tudatossága, a népi szaktudásra, a termesztői öntudatra és még számos néprajztudományi kérdésre adhat választ. A termesztett és a gyűjtögetett régi (gyógy)növények különleges közvetítő eszközöknek foghatók fel az ápolt és a gyógyító szándékú személy között. Egyféle bizalmi viszonyt jelentettek. Rendkívül fontosak, sőt jellegzetesek lehetnek egy-egy történeti korban a gyűjtögetett, felhasznált növények, növényi részek, egy-egy termő-öko tájban, vagy akár a gyújtögető-termelő közösségre, foglalkozási csoportra nézve is. A néprajz, az európai etnológia feladata történeti távlatban a különböző, társadalmi, gazdasági, szellemi jelenségek eredetét, használatát, átvételét, innovatív oldalát, a magas kultúra és a népi kultúra kapcsolódási pontjait, egymásra gyakorolt hatását vizsgálni. Erre a gyógynövények népi és szakgyógyászati, szakirodalmi ismerete és felhasználása jó példa, amely ugyanakkor számos, presztízsmentalitás-történeti kérdést is felvethet, illetve választ adhat ezekre a kérdésekre is.