Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

NOVÁK László: Az alföldi települések struktúraváltozásai a 17-20. században

A tágas belső és külső határon a legelőváltó, kétnyomásos határhasználat érvényesült. Nem csupán a Duna-Tisza közén, hanem a Hajdúságban is (például Hajdúböszörmény).

8 Szállások alakultak ki, amelyek a jószágtartás üzemhelyei voltak. Oda gyűjtötték össze a takarmányt, s a heverő marhát ott teleltették ki. Hasonló a helyzet a Duna-Tisza közén is. Kecskemét, Nagykőrös határán mezei kertek töltötték be az üzemhely funkciót. A pusztákon nyári szállások létesültek. Az üzemszervezet, s határhasználat a településrendszer funkcionális tagolódását is előidézte. A határbeli ideiglenes üzemhelyek fontos gazdasági szerepet töltöttek be a heverőjószág tartásában, míg a településközpont - a konkrét település - funkcionális tagolódása a kezesjószág tartását szolgálta, és a gazdasági üzemközpont funkciót jelentette. Az alföldi nagy határú helységek többsége kétbeltelkű, kertes település. A 17. századból erre vannak adatok Nagykőrösről, Hajdúböszörményből, Szabadszállásról. A kertek [akolkert, istállóskert, ólaskert, szálláskert, szérűskert) a gazdasági udvar szerepét töltötte be, elkülönülve a lakóház portától. A fejős marhát, jószágot, igás jószágot, juhot itt tartották, s egyben kertművelést folytattak ott (Hajdúböszörményben történik említés tököskertrő\, az ólaskert szinonimájaként). A takarmány tárolása is ott történt.

9 A beltelek, a település központjának funkcionális tagolódása a kisebb helységek esetében is bekövetkezett, melyekre a 18. századból ismerünk adatokat (Alberti, Pilis, Tószeg, Dömsöd, Tass, stb.).

10 A határbeli üzemhelyek is kialakulhattak a kishatárú falvakban. A 16. század második felében pusztult el a kisnemesek által lakott Bődreegyháza, amelyet a pótharasztiak vettek használatba, s gazdálkodtak az ottani mezei kerteken (szénát gyűjtöttek a jószágállomány számára).

11 A 18. század elején siralmas állapotban volt az Alföld. A falvak többsége romokban hevert, Békés településállományának 87,5%-a állott pusztán. A Rákócziszabadságharcot követő időszakban fejeződött be a birtokigazolás a Neoaquistica Comissio előtt. A régi földesurak, s az elkobzott birtokokba kerülő új földesurak - mint például Harruckern udvari szállító - a települések újjáélesztésén fáradoztak. A királyi Kamara is jelentős intézkedéseket tett ennek érdekében. Magyarország felső vármegyéiből (Hont, Zólyom, Túróc, Liptó), valamint német területekről vándorolt szlovák (tót), német (sváb), valamint román (oláh) népesség az Alföld déli területeire.

12 A 18. század második felében szilárdult meg a településrendszer, Mária Terézia királynő 1767-ben kibocsájtott úrbérrendeletének végrehajtása eredményeként. Az egyes földesúri famíliák kontraktusban rögzítették a jobbágyaik kötelességeit, az általuk birtokolt földterület használata fejében. A Clarissa apácarend még 1744-ben kibocsájtotta urbáriumát a ceglédi jobbágyai számára, azonban annak végrehajtására nem került sor a jogállás, birtokviszonyok rendezetlensége miatt.

13 8. BALOGH István 1954-1955.; NÓVÁK László 1973.; NÓVÁK László 1978. 146-149.; NÓVÁK László 1997. 9. GYÖRFFY István 1926.; NÓVÁK László 1997/b.; NÓVÁK László 1991. 10. NÓVÁK László 1995. 110-125. 11. NÓVÁK László 1997. 12. NÓVÁK László 2000. 416-423. 13. NÓVÁK László 1982.