Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

NOVÁK László: Az alföldi települések struktúraváltozásai a 17-20. században

AZ ALFÖLDI TELEPÜLÉSEK STRUKTÚRAVÁLTOZÁSAI A 17-20. SZÁZADBAN NÓVÁK LÁSZLÓ A Kárpát-medence legnagyobb és legjelentősebb tájegysége a Nagy Magyar Alföld, melynek térszíni viszonyait a Tisza és mellékfolyói határozzák meg. Északkeleti része a Bodrogköz és Rétköz, a Bodrog és mellékfolyói (Latorca, Labore) árvízjárta térsége. Hasonló földrajzi környezet a Kis- és Nagysárrét, a Berettyó és Körös folyók vize által látogatott vidék. Jelentős feketetalajú, jó termőképességű tájegység a Hajdúság, a Békés-Csanádi Löszhát, a Nagykunság, Jászság. A DunaTisza köze és a Nyírség jellegét a homok, futóhomok határozza meg.

1 A honfoglalást, majd a jászok, kunok megtelepedését követően a 13-14. században kialakult az Alföld településhálózata. A magasabb árvízmentes térszínen jöttek létre az emberi telepek, a települések.

2 A földrajzi környezet, táj jelentős átalakulása a 19. század második felében következett be a Tisza és mellékfolyóinak szabályozását követően.

3 Az árvízmentesítés érdekében a nagy folyók nagy kanyarulatait, meandereit lefűzték, átvágták, s új mederbe terelték a vizet. Ily módon leszűkült az ártér a folyókat övező gátak közére. Óriási területek váltak szárazzá, s lehetővé vált a művelésük. A szántóföldi művelés a rét, legelő rovására gyarapodott jelentős mértékben. Ennek gazdasági jelentősége számottevő, s kihatással volt a település módjára is. A szántóföldi gazdálkodás a szórványosodás kiteljesedését, a tanyák számának növekedését idézte elő. Az árvízmentesítés, folyószabályozás hátránya abban mutatkozik, hogy az élő folyóvíz gyors folyása következtében erőteljesen vájja, mélyíti a medret, s ennek következtében a meder mind alacsonyabb lett. A levágott morotvák, holtágak pangó vízfelületté válva a mocsarasodás folyamatába kerültek, végleg elszakadtak az élőágtól. Ennek különös hátránya az árvizek idején jelentkezik. Míg a hatalmas víztömeget csupán a folyók két partján húzódó gátrendszer tartja kordában, veszélyeztetve a környező településeket, megemelve a belvíz szintjét is, addig a holtágak passzívan viselkednek, holott jelentős víztömeget lennének képesek felvenni a kiáradt folyó árteréről. A település és gazdálkodási viszonyok között alapvető kapcsolatrendszer van, melynek alaposabb vizsgálata a 17. századtól válik lehetségessé. 1. Lásd PÉCSI Márton (szerk.) 1967.; PÉCSI Márton (szerk.) 1969. 2. MAKSAY Ferenc 1971,; SZABÓ István 1971.; Lásd KISS Lajos 1961. 3. IHRIG Dénes (szerk.), 1973.; Vö. DÓKA Klára 1997.