Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

SIPOS János: Magyar népzenei kutatások a törökség között

nagyobb, és sok nemzet által lakott terület különböző népzenéiről ad megbízható képet. VIKÁR László megfigyelése szerint a Volga-Káma vidéken a török és a finnugor rétegek szétválasztása szinte lehetetlen, és a legegyszerűbb dallamtípusoktól a legbonyolultabbakig gyakran hallani közös elemeket. Ugyanakkor az oroszok diatonikus, többszólamú zenéje élesen elválik a többiek egyszólamú, nagyrészt pentaton dallamaitól. Általános tendenciaként konstatálja, hogy míg a törökök zenéje évszázadok óta erősen hatott a finnugorokra, ez fordítva nem igaz. A gyűjtések során kiderült, hogy a magyar népzene egy rétegéhez hasonló kvintváltó stílus csak a cseremisz-csuvas határon, egy 60-80 átmérőjű körben él, mégpedig mind a két népnél. A személyes gyűjtések alapján (Kodály majd később VARGYAS véleményével szemben) VIKÁR megkérdőjelezi, hogy az ottani kvintváltó stílus a hasonló magyar stílussal genetikus összefüggésben lenne, azt ott egy újabb fejleménynek tartja. A Volga-vidék népeinek és a magyarság népzenéjének az összevetése tehát, ha nem is egyértelmű végeredménnyel, de megtörtént. Magyar részről egy másik, igen jelentős hatású népzenei kutatás Anatóliában zajlott le. Ez a kutatás BARTÓK már említett törökországi gyűjtésével kezdődött. 1936-ban az Ankarai Egyetem tanárának, RÁSONYI Lászlónak a javaslatára a Halkevi'

9 ankarai szervezete meghívta BARTÓK-ot, hogy tartson néhány előadást Ankarában, lépjen fel szólistaként az Ankarai zenekarral és végezzen népzenei kutatómunkát néhány megfelelően kiválasztott török faluban. Ahogy BARTÓK írta: „Kitörő örömmel fogadtam el a meghívást, hiszen régóta szerettem volna a helyszínen vizsgálni a török népzenét, és kideríteni, van-e összefüggés a magyar és a török népzene régi rétegei között. Erre a kérdésre feltétlenül választ kellett találni, mert a magyar népzene régi rétegei, valamint a cseremiszek (marik) és a kazáni tatárok népzenéjének összehasonlítása során határozott rokonság mutatkozott e népek népzenéi között. Lényegbevágónak tűnt, hogy megtudjuk, van-e hasonló dallamcsoport a török népzenében, hiszen ilyen dallamok megléte termékeny következtetések levonását teszi lehetővé... Sajnos a kutatómunka időtartama meglehetősen rövid volt, csak tíz nap állt rendelkezésükre. Rásonyi javaslatára végül is a nomád yürük törzsek egyik téli szálláshelyét, az Adanától mintegy hatvan-hetven mérföldnyire fekvő Osmaniye körül elterülő déli tengerpart közelében levő helyet választották ki. Feltételezték, hogy azok az emberek, akik ilyen régies vándorló-szokásokat megtartottak, jobban megőrzik régi zenei anyagukat is, mint a már letelepedett népesség." A gyűjtött dallamokat BARTÓK csoportosította, és dallamosztályokat alakított ki, melyek közül az első kettőnek, az anyag 43%-ának kiemelt jelentőséget tulajdonított. A török nyolcszótagos parlando és izometrikus dallamok bemutatása után ezt írja: „Ha összehasonlítjuk ezeket a tulajdonságokat a nyolcszótagos régi stílusú magyar dallamok tulajdonságaival, látjuk, hogy szinte szó szerint megegyez19. A Halkevi („Népház") egy Törökországot lefedő kultúrházhálózat volt.