Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Balassa M. Iván: Erdély népi építészete (Tudománytörténeti bevezető)

„Perzsiából ismerjük a tipikus székely ház teljes alakját, a jelenből úgy, mint a múltból. Nem a nyomorúságos sárkunyhóról beszélek, de a valamicsodás házakról és nyaralókról, melyeknek nagy tömegén észlelhető a ház elejének hosszoldala, közepén a nyitott eresz, melyet nem fal, hanem csak rács zár el, épen úgy, mint a székely ereszt. Ez a körülmény, meg múltunk és hajdani összeköttetéseink kizárják a helybeli fejlődést az istenfás székely kapu és nemzeti ornamentikánk keletre utaló tulajdonságai nélkül is. A rácsozott eresz se, okolható meg a mai életviszonyokkal... Ezt a fényűző rácsozást is csak kelet hárem-élete tette szükségessé s így a tipikus alak nem itt született."

1 Szakmai szempontból JANKÓ János eredményei voltak az előremutatók, de az a szemlélet és módszer, melyet HUSZKA József képviselt az adott pillanatban egy területen aktuálisabb volt. Egy-egy (díszítő)elem kiragadása és annak csak formai összevetése a világon bárhol másutt, vagy éppen nagyon is kiválasztott helyen fellelhetőkkel a sajátos díszítőmotívumokat kereső szecessziós építészetnek kapóra jött. LECHNERéknek azonban nem volt közük az erdélyi, de általában semmilyen népi építészethez, ők díszítő- és nem építészeti elemeket használtak fel épületeiken. A magyar szecessziós építészet másik ágának bölcsője is Erdélyben ringott, a „fiatalok", Kós Károly és köre már valóban építészeti elgondolásokat vett át a falusi építészetből és transzponálta ezeket a „magas építészet"-be, egyben pedig arra törekedtek, hogy mindezt vissza is juttassák a szülőhelyre. Ebben úttörő szerepe volt annak a THOROCKAI WIGAND Edének, aki az Alföldön és Nyugat-Magyarországon még csak a népi építészet megismeréséig jutott el és 1907-es Marosvásárhelyre költözését követően kezdett el falusi épületeket tervezi: földművesház típustervet készített 1910-ben. A falu középületei sem kerülték el figyelmét, megvalósult terve a nyárádszentlászlói népház (1911), mellyel funkcionálisan is újat alkotott. Nyilvánvaló, hogy a kutatások intenzitását nem lehet pontosan mérni és az ebből fakadó eredményeket abszolút mércével mérten összevetni, de feltűnő a 20. század kezdetén az erdélyi népi építészeti kutatások dominanciája. Itt van mindenki, a Magyarság néprajza nagy triásza, BÁTKY Zsigmond tanulmánya messze nem csak Néhány adat Bánffyhunyadnak és környékének népies építkezéséhez (1907), a tordai VISKI Károly Adatok a székely építkezés ismeretéhez (1911) írt tanulmányt és még a kunsági-fi GYÖRFFY István is eljut legalább a Partiumig, a Fekete-Körös völgyébe (1913), Belényesre (1918). És természetesen az erdélyi születésűek, vagy azok akiket a jó sorsuk ide hozott: BALÁSY Dénes, CZIMMERMANN Pál, CZIRBUSZ Géza, FODOR János, S. KOVÁTS József, OROSZ Endre, PÄCÄLA Viktor, PÁVAI V. Ferenc, SCHMIDT Tibolt, Cs. SEBESTYÉN Károly, SEMAYER Villibald, SZABÓ Imre, SZILÁDY Zoltán, SZINTE László, SZINTE Gábor, TÉGLÁS István, THOROCZKAY-THURINSZKY Pál - és az I. világháborúig megjelent munkák szerzőinek névsora közel sem teljes. A felsoroltak nemcsak a lakóházat, hanem a szakrális, gazdasági, ipari rendeltetésűeket, nemcsak a magyar, a székely, hanem a román, szász, német, bolgár népi építészetet is feldolgozták. 1. HUSZKA József 1900. 127-128 6