Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)
Páll István: Meddig tart Erdély? (Erdély és az Alföld népi építészetének határa)
ja a szobabeli kandallóra nyílik, és így a pitvarbeli kemence fűtése a szobai kandalló alól történik." 16 DÁM László főleg néprajzi adatokon nyugvó megállapítása szerint az Alföld északkeleti vidékén, a Tiszántúl középső és északi részén jellemző, akár önálló tűzhelyként, akár kemence melletti kiegészítő tüzelőberendezésként használt kandalló - mint önálló tűzhely - a Szilágyságban, Szatmárban és a Bodrogközben volt gyakori, szórványosan azonban felbukkant a Nyírség északi részén, az Érmelléken, valamint a Nagy- és Kis-Sárrét néhány településén. 17 Az e sorok írója által feltárt levéltári adatok szerint a 17-19. században a kandallók elterjedése jóval szélesebb körű volt, s a terület jelentős részén vagy önálló, vagy a 18. század végétől a kemence mellé társult tüzelő-, fűtő- és főzőalkalmatosságként funkcionált mind a kisnemesi, mind a paraszti háztartásokban. 18 DÁM szerint a kandalló jelentős tiszántúli elterjedésének két lehetősége merül fel: vagy a BÁTKY által is megfogalmazottak szerint itt valamikor egy, az erdélyihez hasonló nyílt tűzhelyes ház volt az uralkodó forma, ahová a boglyakemence az Alföld más területeiről nyomult be, vagy pedig részben az erdélyi területekkel való szoros kapcsolat révén, részben a török hódoltság után Erdélyből betelepített lakosság útján honosodott meg, de a korábbi kemencés tüzelőt nem tudta kiszorítani, többnyire csak tartozéktűzhelyként funkcionált, s századunk első felében végképp meg is szűnt használata. 19 DÁM a Sajó és a Hernád, valamint a Szamos és Kraszna torkolatvidéke által határolt nagy területet átmeneti sávnak tartja (Szatmár kandallós vidékét kivéve, melyet már az alföldi háztípus elterjedési területén kívülre sorol, s a keleti házvidék legnyugatibb övezetének tekinti). Ezen átmeneti sáv déli határa a Nyírség és a Bihari-síkság, valamint az Érmeilék találkozásvonala, délnyugat felé pedig a Hajdúság és a Nyíri-Mezőség. 20 Megállapítását a füstelvezetés módjának elterjedése is igazolja (4. kép 21 ): „A házterület döntő részén nincs kémény, a füstöt a kandalló kéménye a tetőtérbe vezeti... ez az állapot elég gyakori volt a századfordulón Szatmárban is. A szabadkéményes füstelvezetés'csak az Alfölddel közvetlenül határos területeken terjedt el a 19. század utolsó harmadától." 22 Az eddig megjelent szakirodalom alapján HARKAI Imre a népi építészeti struktúrákat vizsgálta érdekes módszerével. Térképei és táblázatai alapján igen jól kivehető a tárgyalt terület sokszínűsége, az átmeneti és tiszta építészeti zónák határa. (5. kép 23 ) A területünket érintő EHR-7 zónához fűzött magyarázat szerint: „Ha az ÁZ-4 területből leválasztjuk a Szamoshátat és a Szilágyságot, egy olyan elhatárolható területet kapunk, ahol csak jellegzetes strukturális elemek jelentkeznek. E 16. DÁM László 1996. 202. 17. DÁM László 1986. 243. 18. PÁLL István 1989. 203. 19. DÁM László 1986. 243. 20. DÁM László 1989. 101. 21. BARABÁS Jenő-GiLYÉN Nándor 1987. 185. kép. 22. DÁM László 1996. 202. 23. HARKAI Imre 1996. 55. kép.
