Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Ozsváth Gábor Dániel: Malomépítészet Torockón a 18-19. században

4. kép. Verő (hámor) Torockón (MALONYAY Dezső; A magyar nép művészete II. c. könyvből) sunkban, úgy a szomszéd helységben is őrlésünkre elegendők vannak". Ezen adat különös fontosságát akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy abban az időben, a gabona- és kásafélék tették ki az emberi táplálkozás legszámottevőbb részét. A vasverők, hámorok A vasbányászat és így a vasverők a múlt század második feléig képezték a torockóiak fő megélhetését. „A kohók és verők a szentgyörgyi határon eredő, Toroczkón keresztülfolyó s Borévnál az Aranyosba ömlő Havas nevű kis patak partjára vannak egymástól kellő távolságra építve. Ezt a toroczkói határban Völgyi pataknak nevezik s vize az év nagyobb részében oly csekély hogy csak az említett duntatás által képes rövid ideig a verőket működésben tartani."

7 Torockón 1821ben 9 kohó, 15 verő ; 1837-ben 15;

8 1869-ben pedig 7 vasverő;

9 dolgozott. (1. kép) A lakosság emlékezete, a még fellelhető tárgyi bizonyítékok, valamint az írásos dokumentumok alapján a 19. század második felére vonatkozóan négy olyan területet sikerült találnom, ahol kohók voltak. Tíz vasverőt név szerint azonosítottam; azonban - amint az a mellékelt térképről is kiderül -, már csak négyet sikerült pontos névvel és helymegjelöléssel felvennem. Több verő helye ma már csak mint határnév-megjelölés ismert. 7. JANKÓ János 1893. 186. 8. JANKÓ János 1893. 186. 9. JANKÓ János 1893. 193.