Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)
Gilyén Nándor: Szék népi építészete
A másik figyelemre mélfó épület a Csipkeszeg Nagy utcáján Soós Mihály 196. sz. háza, amely 1950-ben épült (vakolatdíszes homlokzatán 1957. évszám olvasható) (17. kép). Ennek mindkét helyisége ház (első ill. hátsó ház), és mindkettőben hasonló jellegű kályhakemence (kályhacsempés takaréktűzhely) található, Bár a háznak egyetlen bejárata a hátsó házba nyílik, és innen közelíthető meg az első ház, nehezen kerülhető el az összehasonlítás a BARABÁS Jenő által leírt székely kettős házzal. 44 Hasonló alaprajzú a Felszeg 467. sz. is, amely 1952-ben épült, és az előbbinél lényegesen jobb módú gazda, Szabó István háza. A bejáratok különbözősége miatt azonban lehetséges, hogy itt nem a BARABÁS Jenő által leírt típusról van szó, hanem a konyhává gyakorlatilag sohasem váló, és alig használt pitar helyett egyes újabb házakban már eleve második szobát építettek. A csupán egy-két évtizede terjedő 6-8 szobás, 2-3 szintes új lakóházakkal amelyeknek a hagyományos népi építészettel már nincs kapcsolatuk - itt nem foglalkozunk. Homlokzat A régi lakóházak tömege egyszerű, az elnyújtott téglalap alaprajznak megfelelő hasáb, amelyet a két végén kontyolt tető fed le (4. kép). A tető nem túl meredek, kb. 45°-os, ami az itt hagyományos nád- (és zsúp-) fedésnek felel meg. (Az Erdélyben és Északkelet-Magyarországon gyakori igen meredek, nagyjából 60°-os tető a taposott szalmafedésből ered!), Az épület tömegét újabban a tornác teszi változatosabbá. A 20. században, valószínűleg városi hatásra kezdték a tető utca felé eső végét csonka kontyosán kialakítani (9,, 16., 18. kép), ez a francia fedél. A divat követésén túl előnye volt, hogy a még legtöbbször kémény nélküli ház padlásáról a füst a szellőzőnyílásokon át könnyebben távozott. A csonka oromfal a ház eleje vagy tűzfala. Régen a homlokzat teljesen egyszerű, dísztelen volt csak a bejárati ajtó és a kis méretű ablakok tagolták (4., 9., 16. kép). A faszerkezetű tornácot is csak ritkán díszítették egyszerű faragásokkal (18. kép). Ezek a régi, egyszerű, dísztelen épületek kedvező arányaiknak és puritán őszinteségüknek köszönhetően mégis szépek. A kőműves munkáját igénylő vakolatdíszek a jómódú széki gazdák házain a századforduló táján jelennek meg (15. kép), de általánossá csak mintegy 50 évvel később válnak (17. kép). Török István kőműves (Csipkeszeg, Völgy sor 431.) elmondása szerint a vakolatdíszes homlokzat készítéséhez a lesimított alapvakolatra még egy réteget kell felhordani. A mintát előrajzolás után vastag papírból kivágja, a falra teszi, majd a felesleges vakolatot spaklival leszedi. Az így újra felszínre kerülő alapvakolatra a festéket söprűvel verik rá, attól lesz érdes, a mintákat pedig festik, így az sima marad. Az ablakpárkányok gipszből öntve a helyszínen készülnek. A hagyományos épületek homlokzatát ma mindig kékre festik. A kék színt a mészbe kevert kékítővel állítják elő. A kék homlokzat alatt azonban általában meg44. BARABÁS Jenő 1973.
