Cseri Miklós, S. Laczkovits Emőke szerk.: A Balaton felvidék népi építészete - A Balatonfüreden 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum, 1997)

SIMONFFY Emil: Társadalmi és gazdasági viszonyok a 18-20. században a Balaton-felvidéken

valamennyi földhöz. A legelő- és erdőilletmény mértéke igen eltérő volt. Ha a volt úrbéresek maguk között nem osztották fel a kapott legelőt, akkor létrejöttek a legelő- és erdőközbirtokosságok. Ezek a polgári korban a parasztbirtok kiegészítő részét alkották, így helytelen azokat egyszerűen a nagyság alapján közép- vagy nagybirtoknak tekinteni. A fentebb vizsgált 12 tapolcai járásbeli helységben egy jobbágytelekre (vagy nyolc zsellérhelyre) négy 4 és 17 hold (1200 négyszögöles) között mozgott a legelő- és erdőilletmény, rendszerint a legelőilletményt is erdőben adták ki. A jobbágyfelszabadítás végrehajtásával együtt általában rendezni kellett a nemesi közbirtokosok ügyeit is. Éppen ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemesség kérdéseit sem. A II. József korában végrehajtott első magyarországi népszámlálás adatai szerint Zala vármegyében a férfiak 6,9%-a tartozott a nemesek közé, a balatonfüredi és a tapolcai járásban arányuk meghaladta a megyei átlagot (13,9% és 11,7%), a keszthelyi járásban valamivel alatta maradt (6,6%). A balatonfüredi és a tapolcai járásban 7-7 olyan helység volt, ahol a nemes férfiak aránya meghaladta a 20%-ot, ezekben a helységekben lakott a járásbeli nemes férfiak 76,0, illetve 64,75%-a. Már ezek az arányok is mutatják, az egy és ugyanazon nemesség elve csak fikció volt. A nemességnek csak egy kis töredéke volt ténylegesen földesúr, és különösen kevés volt a jelentős mennyiségű úrbérességgel rendelkezők száma. Területünkön viszonylag kevés volt az allodiális szántóföld, még kevesebb az allodiális szőlő. A földterület jelentős része volt néhány főúr és főpap birtokában, jelentős számban lakott területünkön a megye életében szerepet játszó birtokos nemes, de a nemesek túlnyomó többsége valójában szabad parasztnak tekinthető, vagy éppen jobbágytelken élt. Sokkal nagyobb volt a társadalmi választóvonal a főúr, a birtokos köznemes és a kisnemes között, mint a nemes és a nem nemes között. Ezt mutatják a házassági kapcsolatok gyakoriságai is, ami egy sajátos csoport kialakulását eredményezte. Ezek az agilisek vagy nőnemesek, akik nemes feleségük vagy nemes anyjuk révén nemesi földeket bírtak. A nemesi földek forgalma még az ősiség eltörlése előtt is - bizonyos korlátok között - szabad volt. A földeket részletekben is adhatták-vehették, elzálogosíthatták. A magyarországi öröklési rend is hozzájárult a birtokok aprózódásához, a fiúgyermekek, sokszor a leányok is természetben osztoztak meg a földeken is. A kisnemesség vagyoni viszonyait csak széles körű feltárómunkával lehet vizsgálni. Még legtöbb eredményt a végrendeletek és osztályos levelek nyújtják, de szükséges volna az arányosítási perek során készült birtokkönyvek, valamint a kataszteri felmérés adatainak a vizsgálata is. E munkánál három tényezőt figyelembe kell venni: A birtokkönyvek és a kataszter felmérése településenként történt, nehezen lehet megállapítani egy-egy tulajdonos tényleges birtokát, mert az öt település határában is elterülhet. Ez különösen az aprófalvas, kishatárú vidéken igen gyakori volt. A Balaton-felvidéken is sok helyen találkozunk ezzel a jelenséggel, nemcsak a szőlők esetében. Másodszor a nemesi földek esetében már a rendi korszakban is a tulajdonviszonyokat vették számításba. Egy-egy gazdaság több tulajdonos földjét is használhatta, az osztozkodás nem feltétlenül járt együtt a gazdálkodás szétválásával. Végül vizsgálni kell azt is, hogy a nemesek számára milyen tényle-