Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján

A fonásból épült házak a legsérülékenyebbek, itt a legsürgetőbb a füstöskonyha felszámolása. E folyamat jól megfigyelhető a Malom és Templom utcák által határolt háztömb déli részén nyolc lakóépületnél (10. térkép). A 94. sz. ház 1826ban „fonyásból volt, egészen elégett", az új ház 1834-ben konyháját és szobáját illetően téglára és kéményes konyhára cserélődik. A 95. sz. ház 1826-ban egészében fonásból állt, és földig leégett. 1834-ben elől két helyiség, a szoba és konyha téglából kéményre épül, a többi változatlanul fonás, mely újra leégett. A 96. sz. ház is fonás volt, de szerencsére „négy derék nem égett be" 1826-ban, 8 év múltán csak a konyhát találjuk téglából kéményre, melynek a falai meg is maradtak, de fonásból lévő öt hajléka a földig leégett. A 97. sz. ház is fonásból volt, egészen elégett. Tulajdonosa „nem tudja mit csináljon", így eladja. Az új tulajdonos, a becsfai molnár a hat derékból álló házban csak a konyhát építi téglára, a többi ismételten fa talpakra készül, minden tiltás ellenére! Végszomszédja a Templom utca 112. sz. házban tehetős Katafai Mihály gazda, akinek e városrészben talán az utlsó sövényből és BORONÁBÓL épült háza volt, mely 1826-ban a földig leégett. Ő teljes egészében téglából, cseréptetőre építi újra 5 derékból álló házát, melyből kettő azonban - az istálló és a pajta - még mindig zsúpra van hagyományos módon megépítve, így a kétfiókos nagy pajtája és istállója 600 forintjába kerül. Mellette 1826-ban a 113. sz. ház fonásból volt, nem pusztult el ekkor teljesen, így 1834-ben is hasonló állapotot találunk itt, négy derékból álló háza talpakra van, de igen romladozottak. A jegyzésben írottak figyelemre méltók, mert több esetben találkozunk hasonlóval. „Az elsőbeni tűz után a NEKI RESERVÁLT TÉGLÁI MÉG MEG VANNAK", azaz hiába ígérte évekkel ezelőtt, hogy „három derekat téglából, a födelit HA KITELLIK CSERÉPRE építi", úgy látszik minden - a füstöskonyhás ház is - változatlanul áll, míg most új házat nem kell neki építenie. A 114. sz. ház is fonásból volt, egy derék kivételével el is égett. Nyolc év múltán csupán az a változás, hogy új háza, mely hét derékból áll FA TALPAKRA ÉPÜLT, de „konyhája kéményre vagyon téglából", így a tűz az épület egy részét mégis elpusztítja. Végezetül a 115. sz. ház 1826-ban jórészt megkímélt, fonásból épült házat nem építik át, 1834-ben ez a hat derékból álló „mind fa talpra" épült hajlék erősen megrongálódik, s ezután talán majd megindulhat a korszerűsítés. A fenti példákból láthattuk, hogy a háztulajdonosok a hagyományos építőanyagokhoz és építési módhoz eléggé ragaszkodnak, ami lehet anyagi természetű kényszer is, de egy részük teljesíti az elvárásokban megfogalmazottakat. Legalább lakóépületének egy részét téglából építi vagy ha nem, akkor konyhájának falát és kéményét, legutolsó sorban csak a tűzhelyt és kéményt. A téglaépületek kivétel nékül mind kéményre épülnek, míg a talpas, karóvázas fonásból készültek és a földfalú „mór" házak továbbra is többségükben kémény nélküliek. 1826. szeptember 12-án „Az el nem égett Körmendi Háznak Gazgáinak, a mellyekben Kémény nélkül való Füstös Konyhák vágynak"

79 címmel összeírás készült, 79.MOL: Batthyány cs. It. R 1322. 182. sz. Körmend Községi iratok 120. cs. Füstöskonyhák száma 1826. szept. 12. 377-378.