Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján
épületek mennyiségét, hanem a leégés fokát kívánjuk megjeleníteni. Amennyiben a fundus végében, a telek hátulján találjuk a satírozást, úgy ez azt jelenti, hogy elsősorban gazdasági épületek pusztultak el. Minél előrébb haladunk az utca, azaz az épület homlokzata felé, annál több semmisült meg az épületekből. A pettyezett terület a zsúptető leégésére utal. Az üresen hagyott telkek azt mutatják, hogy a rajta álló épületre megbízható adattal nem rendelkezünk. Külön jelöltük azokat az udvarokat, ahol tudjuk, hogy a rajta lévő ház biztosan nem égett le. Az ábrázolás módjából az is kitűnik, hogy a szűk telkeken álló épületek hátulsó részei, elsősorban a pajta, az istálló és gyakran a kamra szenved komoly kárt. Az 1834. évi tűzesetet megjelenítő térképen karikával jelöltük azokat a fundusokat, ahol feltehetően pajtában vagy istálló padláson jelentős szénamennyiséget tároltak. Az írásokból kitetszően ez általában egy-két, de legfeljebb három-négy szekérnyit jelentett, azonban voltak kivételek is. Tibola Miklós vargánál a Malom utca 88. sz. alatt 8, Vaidacker lakatosnál a Malom utca sarkán a 93. sz. alatt 10, míg a Templom utca 112. sz. háznál Katafai Mihály jobbágynál 27 (!) szekér széna tárolódott. Ha egyszer fellobbant, gyorsan terjedt a tűz a kertek alatt a telekhatár mentén épületrőlépületre főleg akkor, ha a szél is erősödött. A nagy mennyiségű széna gyorsan tüzet fogott ugyan, de a 99%-ban borona talpú, favázas, sövényfalú pajták és istállók - melyek között talán több boronából készült is akadt - ugyancsak könnyen égtek le a földig. A gazdasági épületek teteje egy-két kivételtől eltekintve rozsszalmából készült zsúp volt. A lakóépületek tetejének jó része is, 1834-ben például a tűzkárt szenvedett 59 ház közül 50 (I), több mint 80% is e jól égő szalmából készült. Ekkor még a lakóépületek közül is akad szép számmal „sövényből talpakra" készült, Az 1834-ben leégett 59 ház közül 15 ilyen volt, ami szintén kedvezett a tűz terjedésének, nemhiába tiltják rendelettel 1817 óta építését. Az eseteket vizsgálva az is szembeötlik, hogy mind 1826-ban, mind 1834-ben a teljesen leégett házak mind FAVÁZAS, SÖVENYFALÚ épületek voltak, Míg korábban a Kapu-Malom-Templom utcák által határolt terület déli részén nagyjából egy tömböt alkotva álltak e házak, addig 1834-ben a téglafalú épületek közé ékelődve egymástól jobban elszigetelve ritkábban hamvadtak el. A korábbi tűz alkalmával jobbára a harmadosztályúnak minősítettek házai pusztultak a Kapu és Malom utcákban, míg a Templom utcában egymás szomszédságában lakó igen tehetős gazdálkodók régimódi épületei is a tűz martalékaivá váltak. 1826ban 9 ház semmisült meg teljesen. Tibola Miklós magyar varga (88. sz.), Ritter József német varga (97 sz.), Hujber Istvánné „igen szegény" (90. sz.), Ns. Kiss Ignác (94. sz.), Herceg István bognár (95. sz.), Mayerhofer Patrik német varga (97. sz.), Katafai Mihály jobbágy boronából épült (112. sz.), valamint Horváth Ferenc szabó fonásból készült épületei égtek el. Az akkor „megégettek" közül egynek háza 3/4 részben, négynek 2/3 részben, kilencnek fele részben pusztult el fundusán álló épülete. Kisebb kárt - egyharmad-egynegyed részt - szenvedett még 3-3 ház és mintegy 6 épületnek valamelyik gazdasági egysége. Nem égett le viszont 11 CSERÉPTETŐS HÁZ, mely egyben téglaépület is volt. A fele-fele arányban elsőmásodosztályúnak besorolt KÉZMŰVES HÁZON KÍVÜL csak két földmívesnek, van cseréppel fedett hajléka, ami többségi zsellérházról lévén szó, erőteljes tőkebefek-
