Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

MAYER Vera: A ház- és udvarformák változása Dél-Burgenlandban a 20.században

és középső részéhez képest - ahol a szilárd falazatú házaknál már a századfordulón sparherttel ellátott lakókonyha váltotta fel a füstöskonyhát - itt még egy korábbi fejlődési fokozat volt megfogható. Ezeknek az objektumoknak az 1986-ban történt újbóli vizsgálatánál a következő képet kaptuk: Pósaszentkatalin (St. Kathrein) 15. sz.: a házat 1937-38 körül lebontották; 17. sz.: 1928 előtt lebontva, 1968-ban új ház épült a helyén; 23. sz.: 1938-ban vagy 1939-ben lebontva, jelenleg raktározóhely; 25. sz.: 1942-ben lebontották és még ugyanabban az évben új épületet emeltek a helyén; 26. sz.: 1948-49-es új építmény. Horváthásos (Kroatisch-Ehrensdorf) 3. sz.: a második világháború után lebontották, jelenleg beépítetlen telek; 12. sz.: üres telek; 21. sz.: üres telek; 34. sz.: 1969-ben lebontották, helyén új épület; 30. sz.: a háború előtt lebontották, jelenleg üres telek; 37. sz.: a háború után lebontották, most üres telek; 42. sz.: a háború után lebontották, helyén üres telek; 47. sz.: háború után lebontották, helyén üres telek; 55. sz.: lebontva, üres telek, Némethásos (DeutschEhrensdorf) 27. sz,: üres telek; Lipóc (Steinfurt) 4. sz.: már Arthur HABERLANDT idején is lakatlan, most üres telek. Jóllehet némelyik boronaházat ezen a vidéken már a 20. század elején átépítették (Pósaszentkatalinban 1904-1906 között), feltűnő, hogy a régibb épületállományt nem mindig pótolták újjal. Ez a jelenség a terület fejlődésével és a lakosság ezzel kapcsolatos gazdasági-társadalmi helyzetével magyarázható. A két háború közti időszakig a mezőgazdaság volt a fő megélhetési forrás. Pósaszentkatalinban egy gazdának átlag 4-6 marhája, 6-8 sertése, 5-6 ha szántója, 1 ha rétje, 2 ha erdeje és 6-10 ha szőlője volt. Pósaszentkatalinban és Horváthásoson mindenesetre nehéz, agyagos a föld, előbbiben a földek többsége a lll-V. osztályba tartozik. I-II. osztályú föld itt alig létezik. A mezőgazdaság akkoriban majdnem kizárólag az önellátást szolgálta, csupán túrót és vajat adtak el. Horváthásoson viszont a szénégetés volt a lakosság fő foglalkozása. A fát a földesúrtól vásárolták, s égetés után Szombathelyen, vagy a brucki cukorgyárban adták el. A szénégetésből származó jövedelem sokak számára jelentősebb volt, mint a mezőgazdaságból származó. Nyugat-Magyarországnak 1921-ben Ausztriához történt csatlakozásával megszakadtak a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok, nem lehetett többé Magyarországra utazni, így ez a fontos jövedelmi forrás elveszett. Mivel a mezőgazdaság hozadéka ezt a túlnépesedett régiót nem tudta eltartani, sokan kivándoroltak. Már a 19. században is szokásban volt, hogy az aratási időszakban a magyar Alföldön kerestek időszakos munkát. Később a szomszédos Alsó-Ausztriában és Stájerországban találtak többen megélhetést. Mások Amerikába vándoroltak ki. Az első kivándorló Horváthásosról 1900-ban szállt hajóra. 1923-ban már 39-en éltek ebből a faluból Amerikában. Ebben az időben az Arthur HABERLANDT által látott házak mindegyike lakatlan volt már, mert lakóik hazájukat elhagyva Amerikába mentek, mint pl. a 3. sz. ház esetében. A házat 1925-ig lakták. Ekkor meghalt a tulajdonos, Ignaz Schipitz, fia pedig kivándorolt Amerikába. A házat 1945-ig, lebontásáig az Amerikában élő Schipitzné apja kezelte. A kézművesek számára is nehéz időszak volt ez. A