Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
NAGY Endre: Tetőszerkezetek a Nyugat-Dunántúlon
újítás, az ollóágas a 18. sz. folyamán szoríthatta ki az ágasfát. A két szerkezet egy ideig egymás mellett lehetett használatban. 21 Az újítás a faépítkezés területén gyorsabban terjedt. Ezen a területen ágasfára utaló semmilyen nyom nem maradt, így az ágasfa visszaszorulásának időpontjára sincsen közvetlen adatunk. 22 A terület más pontjaira vonatkozó adatok - vegyes szerkezetek lévén - erre a folyamatra, a hosszúágas visszaszorulására, ollószár elterjedésére utalnak. A vizsgált területen az ollóláb szinte mindenütt kizárólagos volt. A Néprajzi Atlasz térképei alapján ágasfa meglétével csak a Rába-völgyében, a Kisalföld területén találkozunk. 23 Az atlasz a századfordulóra vonatkozó adatokat tartalmazza. Az ollós tetőre vonatkozó „kizárólagos" vagy „túlnyomórészt" adatai a szerkezet eredeti, a vizsgált időszakot megelőző elterjedésterületét mutatják. Az ágasfás szerkezet a századfordulón országos viszonylatban visszaszorulóban van. Itt az ágasfának a megemlítéséből következtethetünk annak korábbi elterjedtségére. Fontos tehát a századfordulón már kizárólagosan ollóágasosnak ismert terület minden ágasfás adatának számbavétele, még a gazdasági épületek esetében is. 24 21. Ágasfa és ollószár együttes alkalmazásáról az ország más területéről is számos adatunk van. A Győr megyei Gyomorén 1817-es házbecsű alapján egy curialista birtok épületeinek tetőzetét 6 olló és 3 db szelemenes ágas tartotta. Ugyanott 1832-ben egy zsellér háromosztatú házának tetejét 3 db szelemenágas, egy olló és egy dúc tartotta. DOMINKOVITS Péter 1993. 289-290.; Bárándon (Bihar megye) a háromhelyiséges épületeknél rendszeint 2 ágast, közepén pedig félágast vagy ollóágast használtak,; BALLASA M. Iván 1985. 39.; Gyomán 1842-ben egy épület tetejét 4 ollófa és egy ágas tartotta. Egy másik épületét ugyanakkor 6 ollófa. 1841-ben egy armalista nemes tanyáján a tetőt 4 ollófa tartotta, ugyanitt a különálló istálló tetejét 2 ágas és 1 ollófa. Az adatok az ollóágas Tiszántúli elterjedésére vonatkoznak: SZILVÁGYI Miklós 1987. 46-50. 22. A terület korai leírói már mind az ollóágasos-szelemenes tetőszerkezettel találkoznak Az Őrségben a „Házfödelet Olló-lábakra és Szelemenekre rakott ragokra, létzekre kötözött szalma Zsup teszi. „NEMESNÉPI ZAKÁL György 1818 43 ; A hetési faházon is ollólábakat alkalmaznak: „Két, egyik végén összerótt s összeszögezett fenyőgerenda az olluláb. Nyíltabb végeik az ollupadon állanak, az összerótt a tető gerincének magasságában. Szétálló rövidebb végeik közé fektetik a hosszú szelement, vagy ha a ház teteje meredekebb, az olluláb közepére kétoldalt egy-egy vendigszelement." BELLOSICS Bálint 1897. 99; A Hegyháton „A tetőzet farészei a következők: az ollószárfák, melyek alul a talpba vannak vésve, körülbelül a közepén egy vízszintes Gerenda, az úgynevezett kakasülő által összekötve. Az ollószárfák felső x alatt kiszögellő részei tartják a szelement...". NAGY József 1900. 88.; Göcsejben „A sárgerendákra fektetik a ház hosszúságával keresztbe lapos gerendákat vagy ollóüléseket. Ezek néhol egyszintában vannak a padlásdeszkákkal s azok közé helyezve, alsó lapjuk egy padlásdeszkát helyettesít. Az ollóülések végeinek fészkeibe rójják be, rézsútosan, az ollólábot... Az ollólábok fölül ollókötésben vagy ollófülben keresztezik egymást. Végeik a keresztezésen túl 2 1/2 dm-nyire kinyúlnak. E kinyúlás közé húzzák föl a négyszögletű szelemenfát és pedig hogy jól összeüljék, élével lefelé." GÖNCZI Ferenc 1914. 407. 23. A szelemen tartója 1900 körül túlnyomórészt ollóláb, ritkán ágas: Potyond, Nyúl; ollóláb és ágas vegyesen: Vanyola, Kóny; túlnyomórészt ágas, ritkán ollóláb: Vitnyéd. BARABÁS Jenő 1989. 228. térkép. Az adatokat összevetve a hagyományos házoromtípusokat mutató térképpel megállapítható, hogy Vitnyében a „túlnyomórészt" ágasfás tetőszerkezet csonkakontyos tetővel párosul. A kérdésről bővebbet a tetőszerkezet és a tetőformák egymásrahatásának tárgyalásánál. Vö. FÜZES Endre 1989. 252. térkép.
