Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
G. SZABÓ Zoltán: "Pitar-kódisállás-forház" egy építészeti elem átalakulása három dél-zalai településen
paraszttársadalom nagyfokú differenciálódását eredményezte. Ebben az időszakban nem az építkezések száma nőtt, hanem inkább a minőségi változás a szembeötlő. Területünkön is csak a viszonylag tehetősebbek szűk rétege vállalkozott építkezésre, akik a megnövekedett adóterheket, valamint a filoxéravész okozta károkat tőkeerejükkel, illetve jól megválasztott gazdasági stratégiával viszonylag könnyen viselték. Érthető, hogy miért éppen az új technológiát és építőanyagokat alkalmazó téglaépítkezések váltak uralkodóvá ezekben az években (1. táblázat, 6.kép). Az 1922-1929 közé eső időszakban bekövetkezett általános gazdasági fellendülés jótékony hatást gyakorolt az építkezések számára is. A vizsgált korszakon beiül ezekben az esztendőkben volt a legtömegesebb az építkezési kedv Pölöskefőn is, ahol ekkor például egész utcasor épült. 24 A harmadik építési időszakot vizsgálva (1936-1939) az 1. táblázat adatait is figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy az új lakóházak gyarapodása figyelhető meg, de az előző időszakhoz képest jóval szerényebb mértékben (6. kép). Az 1900-tól 1945-ig terjedő korszak jellegzetes lakóháztípusa területünkön a tégla- vagy kőalapra épített, soros alaprajzi elrendeződésű udvari kiugró tornácos, cseréptetős épület, amely díszített véghomlokzattal néz az utca felé. 25 A statisztikai adatok érzékletesen tükrözik az előző korszakhoz képest lezajlott változásokat. Hahóton és Kacorlakon duplájára, Pölöskefőn háromszorosára nőtt a téglaépületek száma, míg a faépítkezés gyakorlatilag teljesen kiszorult (1. táblázat, 6. kép). A tetőfedő anyagok esetében az égetett cserép térhódítása figyelhető meg. A tüzelőberendezések korszerűsödése folytán a lakóházak mindegyike kéménnyel épült már, lezárva a füsttelenítés folyamatát. 26 Az előző időszak lakóépületével szemben a külső megjelenésben mindjárt szembeötlő különbségeket fedezhetünk fel. A házak alaprajzát is érintő jelentős változás az, hogy az előző korszakra oly jellemző lopott tornác (pitar) a kiugró tornác megjelenésével és térhódításával zárt helyiséggé alakult át (7. kép), megtartva eredeti funkcióját az egyes helyiségek és az udvar közötti állandó közlekedési összeköttetést. Ezáltal azonban gyökeresen változott meg a közép- és délnyugat-dunántúli házterület egyik legjellemzőbb és egységes sajátossága, hogy minden helyiség a szabadba nyílik (8., 9., 10. kép). 27 Ez a változás fokozatosan következett be és még ebben a korszakban folytatódott a zárt, ún. „főrházak" (verandák) megjelenésével. A nyitott pitartól a forházig több átmeneti forma is előfordult, amelyek nem feltétlenül egy szigorúan kötött fejlődési folyamat láncszemei, de mindenképpen valamiféle evolúciós sort képeznek. Ez azt jelenti, hogy egy-egy konkrét ház esetében a legritkábban jelenik meg az összes átmeneti forma. Az említett fejlődési sor legszemléletesebb illusztrációi az itt közölt fotók: mellvédes pitar (2. kép), faráccsal lezárt mellvédes pitar (11. kép), a tető meghosszabbításával 24. AZ utcasor fotóját közli ADORJÁN Tamás 1965. EA. 14197. 25. Ld. 11. jegyzet hivatkozásait. 26. Vö. BARABÁS Jenő 1970. 276-287.; KERECSÉNYI Edit 1991. 225-270. 27. GRÁFIK Imre 1990. 157-170.
