Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján

mert ezt írják: „téglából vagyon három derék, kettő-kettő mórból, nem égett be", ígéri, „TŰZFALAKAT TÉGLÁBUL' építi, tetejét cserépre veszi. A tűzkárjegyzőkönyvekben az a szó nem szerepel, hogy kémény nélküli ház vagy füstöskonyha. Ezekre a fogalmakra csak indirekt módon történik utalás akkor, amikor a károsult „konyhát kéményre" épít, AZAZ VÉLHETŐEN NINCS KÉMÉNYE, tehát FÜSTÖSKONYHAJA VAN. Ez a következtetés azonban valószínűleg nem minden esetben fedi a valóságot, mert kémény minden bizonnyal már létezhet valamilyen formában a füstöskonyhában is, erre enged következtetni 1810-ből a „konyhavizsgáló" feljegyzése, mi szerint: „Hutter Henriknél a BELSŐ DESZKÁT A KÉMÉNYBŐL KI KELL VENNI", azaz tapasztott deszkakéménye lehetett. Talán hasonló okok miatt akarják lebontani Nemes Berke Jánosné Hajas utca 49. sz. alatti házának konyháját. Itt megjegyzik, hogy (1 háza) mórból hat derék, nem égett le, (de) a KONYHÁJA VESZEDELMES! Azt ígéri, hogy KONYHÁT KÉMÉNYRE építi, vagyis úgy tűnik nincs kémény a konyháján vagy a meglévő füstelvezetője igen veszedelmes, de ez kéménynek nem tekinthető, hiszen az uradalmi tisztviselők kihangsúlyozzák, hogy a „konyhát téglából kéményre" kell építeniük, s itt a kéményt is téglából kell értenünk, amit Hodossy Mihály Malom utca 85. számú házánál világosan láthatunk. 1834-ben házáról ezt írják: „Elől szoba mórból kis benyílóval, mellette TÉGLÁBÓL VAGYON A KONYHÁBAN A TŰZHELY KÉMÉNYE, a konyha melletti kis szoba mórból...", tehát a konyha fala nem, CSAK A KÉMÉNY KÉSZÜLT TÉGLÁBÓL! A tűz után is mórból kíván építkezni, amit fel is rónak neki! Nemcsak a „mór" falú épületeknél hiányzik a téglakémény, s gyaníthatóan egyáltalán a kémény, hanem a sövényből készültekben is a kémény hiányát láthatjuk. Nemes Kiss Ignác Malom utca 94. számú háza 1826-ban „fonyásból volt, az egész BEÉGETT", a jegyzésben azt ígéri, hogy (legalább) egy KONYHÁT KÉMÉNYRE épít, illetve „újonnan (ismét) talpakra és zsúpra szándékozik építeni". Ehelyett 1834-ben azt olvassuk, hogy „háza három derékból állott, elől a szobája, konyhája KÉMÉNYRE TÉGLÁBUL LÉVÉN a íalai megmaradtak..., tehát úgy korszerűsített, hogy nemcsak kéményes téglakonyhát épített, hanem a szobát is a tűzálló anyagból építette, meg is lett a következménye, mert az épület falai megmaradtak. Gyakran találkozunk a LEÉGETT és a BEÉGETT kifejezésekkel. A karóvázas, sövényfalú épületek többnyire nemcsak be, hanem földig le is égtek, azaz a falak is elpusztultak. A szerencsésebb esetben a BEÉGÉS azt jelenti, hogy ugyan a tűz erősen pusztít, de a sártapasztásos gerendafödémet éppen csak átégette. Az az eset, mikor Kőszegi Jánosné mórból készült, három derékból álló háza megmaradt ugyan, „hanem pallása beégett", még nem volt igazán veszélyes. Gombás János Posta út mellett lévő 141. sz. házánál nagyobb volt a veszteség: „Ház fedele, kamara, istálló, SZOBÁK ÉS KONYHA FÖLSŐ ALSÓ PALLÁSAI EGÉSZEN ELÉGTEK, ablakok és ajtókkal együtt". Tehát az átégett födémen keresztül a lakótérbe is behatolt a tűz, de kívülről a fából készült ajtókat és ablakokat is pusztította. Többnyire a „leégett a födele, hanem nem égett be" kifejezések a tűz pusztításának enyhébb változatát jelentik, mikor csak a tető gyullad meg, de a vastagon sározott gerendafödém nem ég át. Talán ezért nincs bútorokban és egyéb házbéli javakban kár, de az is bizonyosra vehető, hogy a mentésnél az állatokon kívül az ingóságokat is igyekeztek biztonságba helyezni.