Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján
területünkön, 1824 és 1828 között 29 házban 38 kézműves lakott, mely a háztulajdonosok bő egyharmadával azonos, ezen kívül még mások is bérelnek itt lakást (5. térkép). Főleg a városrész délnyugati részén, közel a zsidó imaházhoz laknak az itt élő nemesek és evangélikusok házaiban az izraelita családok, mivelhogy az 1850es évek közepéig a városban ingatlantulajdont nem szerezhetnek. A családfők száma itt 23, a háztulajdonosok egynegyedével megegyező. Ezenkívül özvegyek is laknak albérletben, számuk nem jelentős, a 10 főt sem haladja meg. Összességében a 72 bérlő (csonka vagy egész család) 70%-kal növeli az itt lakók számát. A 106 lakóházból álló városrészben tehát mintegy 120 kézműves él és tevékenykedik. 1828-ban a mezővárosban 39 féle mesterséget űznek, melyből 29nek művelőit itt megtaláljuk egy vagy több fővel képviselve. Itt lakik a mészáros, mézesbábos, molnár, pék, szappanos, kovács, lakatos, csizmadia, varga, szűcs, tímár, irhás, harisnyaszövő, gombkötő, köteles, kelmefestő, szabó, szűrszabó, takács, asztalos, ács, bognár, esztergályos, pintér, kőműves (építész), fazekas, pipakészítő, szitás és fésűs. Más városrészben kell keresnünk a bádogost, ötvöst, órást, szíjgyártót, nyergest, kordoványost, kalapost, cserepest, üvegest és a könyvkötőt. Kézműves utcákkal már nem találkozhatunk, ezt a társulást már a 17. században sem észlelhetjük, azt azonban észre lehet venni, hogy a három asztalos közül egy a Hajas utca sarkán, egy a Kapu utca déli felén, egy pedig a Templom utca északi felén lakik, így egymás megrendelő körzetét nem zavarják. Csizmadiák, vargák, szabók inkább tömörülnek egymás mellé, így például a Kapu utca mindkét oldalának határozott karaktere van (csizmadiák, szabók, szűcsök lakják), míg a Malom utca déli részét inkább a vargák uralják, de keleti felén két lakatos is található, az egyiknél rézműves is lakik. A pékekből sarokházhoz kötődve hármat is találunk, ugyanúgy szóródnak, mint az asztalosok, A felvázolt kép azonban nem tudatos tervezés eredménye, ezt akkor láthatjuk, ha az egyhelyben lakás mértékéről készített térképet tanulmányozzuk (6. térkép). Kifejezetten MŰHELYNEK NEVEZETT KÜLÖNÁLLÓ ÉPÜLET kevés van, a pékek nyilvánvaló sütőkemnencéjükön kívül a kovácsnak, lakatosnak és kelmefestőnek építettek ilyet (9, térkép). A vallási megoszlásról teljes képet nem tudunk nyújtani, csak a kézművesek adatait volt alkalmunk térképre vetíteni (9, térkép), amiből kiderül, hogy a katolikus templom környezetében többnyire a hívők tömörülnek, de érdekes módon ide az evangélikusok is meglehetősen nagy számban beékelődnek. Református vallású kézművesek inkább keletre, a Kapu és Hajós utcákban laknak. Az anyakönyvek alapján kigyűjtött 68 adatból megállapítható, hogy 38 katolikus (58%), 22 (!) evangélikus (32%) és 8 (!) református (10%) kézművesnek van itt lakóháza. Az evangélikusok körében ez a szám FELTŰNŐEN MAGAS, mivel 1822ben mindösszesen 36 családból áll a gyülekezet, s ennek 58%-a TÖBB MINT FELE ITT LAKIK, holott templomuk a reformátusokéval egy helyen, innen elég messze, a külső városban van, melyet 1783 óta látogathatnak, A magyarázat talán az lehet, hogy a szinte teljes egészében kézművesekből álló felekezet tagjai e városrészben találták meg a legjobb értékesítési lehetőséget kínáló helyet, azaz a főtérhez közeli városrészt a vevők gyakran látogatták, forgalmas helynek számított. Tanulságos a 4. sz térképet is tanulmányozni, ahol a házzal bíró iparosok 1824. évre vonatkoztatott életkori adatait találhatjuk meg. Feltűnő a viszonylag FIATAL
