Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján
foglalkozását, míg a 21 jobbágyéból csak hétnek, azaz egyharmadának. 14 jobbágyról nem tudhattuk, hogy egyben iparűző is, a nemesek közti iparűzésről semmit sem tudhattunk. Most az itt lévő 106 házból 82-ről vannak ismereteink, a benne élőkkel együtt. Az anyakönyvi adatok birtokában a kézműveseknek ismerjük a vallását is, valamint azt, hogy az adott helyen mennyi ideig laktak. Az 1824. évi „Portio Felvetésből" azt is megtudhatjuk, hogy ki mennyi állami adóra kötelezett. Amennyiben az adó mértéke szerinti sorrendbe rendezzük el a házak tulajdonosait, úgy három jól körülhatárolható csoportot kapunk. Az első halmazba a nemesek tartoznak, akik 5-9 forint közötti összeget fizetnek, majd a 10-20 forintot fizető zsellér kézművesek következnek, akiknek nagyobb földjük valószínűleg niesen, mert lovuk, ökrük legalábbis az összeírás szerint nincs, majd a harmadik csoportban a 20-30 forint között adózók sorakoznak, akik jobbágyok szinte kivétel nélkül, és igásállatuk, szolgálójuk vagy szolgáiólányuk is van, tehát feltételezhetően kiemelten jómódúak. Néhány jobbágy, „mezei gazda" még ennél is több adót, 30-45 forintot fizet, ők a társadalmi megítélés szerint is gazdagok. Lakásviszonyuk nem áll egyenes arányban az adófizetés mértékével! Mindkét tűzkárjegyőkönyvben az elégettek classisba való besorolását megtaláljuk, vagyis „vagyonukra nézvést" ki-ki megkapta az uradalom tisztségviselői által meghatározott minősítést, az első-, másod- vagy harmadosztályt. Azt sajnos nem tudjuk meg e forrásokból, hogy mit takar a „vagyonára nézve" kifejezés, de minden bizonnyal nem a föld birtoklásának mértéke az osztályozás egyetlen kritériuma, mert akkor az első classissal megjelölt zsellérek, akik a jobbágyokhoz hasonlóan szintén kézművesek, nem kaphatták volna ezt a besorolást. A megoldás keresését elősegítheti - jobb híján és fenntartással kezelt - 1828. évi összeírásban szerepeltetett módjelző tényezők: szolgák, szolgálólányok és az igavonó állatok adatainak ingatlantulajdonokra való vetítése (4. térkép). Amennyiben ezeket az információkat összevetjük egy másik térkép adataival (3. térkép), ahol az osztálybasorolások és a társadalmi státus szerepel, akkor azt láthatjuk, hogy a gazdagnak vélt, illetve a másodosztályba sorolt tehetős családok rendelkeznek a termelés fokozásához szükséges eszközökkel, javakkal. Vizsgált területünkön a tűzkárt szenvedettek száma 82, tehát róluk tudunk bővebbet, többek között azt, hogy közülük 11 fő (14%) NEMES, 36 fő (44%) JOBBÁGY és 35 fő (42%) HÁZAS ZSELLÉR. Első osztályú a nemesek közül 1 fő, míg 10 HARMADIK OSZTÁLYBA SOROLT SZEGÉNY (!). A jobbágyi sorban lévők közül 8 családfő (24%), egynegyedük ELSŐ OSZTÁLYÚ, 17 családfő (!) (52%) FELE MÁSODOSZTÁLYÚ, míg 8 családfő (24%) NEGYEDÜK A SZEGÉNY. A zsellérek közül figyelemreméltó, hogy 5 családfő (16%) ELSŐ OSZTÁLYÚ, 7 családfő (22%) CSAKNEM EGYNEGYEDE másodosztályú, míg 20 családfő (62%) MAJDNEM KÉTHARMADUK (!) IGEN SZEGÉNY, harmadosztályba sorolt. A számításokban bizonytalanság is akad, mivel azonos tűzkár esetén az egy évben kelt, de nem teljesen azonos időben készített jegyzékekben egyesek besorolása változik. így például Horváth Ferenc szabó mestert, Templom utca 114. számú lakos 1826-ban hol másod, hol első osztályúnak; Ns Által István, Malom utca 91. sz. alatti szabó mestert ugyanazon esztendőben másodosztályból harmadosztályba sorolják át. Olyan példáink is vannak, amikor az első tűz idején magasabb a megítélés mértéke, mint a másodiknál.
