Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján

Meghitelesítették Lencz Ferenc bíró ... 1829. márc. 16." A fent közölt mesterszámot a „portalis Consciptióban tett igazéttások" fejezetében (95-100. p.) 76-ra változtatták, ami viszont semmiképpen sem egyenlő azzal az adattal, ami szerint „1828ban pedig 83 (kézműves lakott a városban) akik összesen 35 legényt foglalkoztattak."

65 így az egyik esetben a legényekkel együtt 96, míg a másik esetben 118 kézműves tevékenykedett volna a városban. A valóságban ennél jóval többen éltek itt. Az anyakönyvi adatokkal való összevetést követően ez a szám 276, ami az első számadat 2,8, míg a második 2,2 szerese! Az összeírás hiányosságaként említi BÁCSKAI,

66 hogy „az összeírás meghatározott topográfiai rendben haladva, ezen belül háztartásonként vette nyilvántartásba az adózókat és adóalapjaikat, NÉV SZERINT CSAK A HÁZTARTÁSFŐT VETTÉK FEL, majd megadták a háztartásban élő 18-60 éves adókötelesek (de csak az adókötelesek) együttes számát is... Az adózók csoportosítása a feudális rendi kategóriákba történt besorolással történt, de ez a csoportosítás a városi adózók számbavételéhez már akkor is teljesen alkalmatlan volt." Ennek ellenére leszögezi, hogy „a kézműves mesterek számaránya igen nagy volt, a háztartások 1/5-e a kereső foglalkozásúaknak több mint fele közülük került ki" - pedig a valóságban nem csupán 20% körüli a kézművesek száma, hanem ennél jóval több, ezért e féves következtetésre épülő összegzés, mi szerint „a magyarországi kézművesipar ... a németországi iparilag nem különösen fejlett területekhez képest is igen elmaradott volt"-nem tartható

61 Az 1828-as összeírást elemezve EPERJESI Géza is Bácskaihoz hasonló következtetésekre jut alapvető művében,

68 amikor azt állítja, hogy lombardjával szemben, ahol 8 lakosra jutott egy kézműves, vagy Alsó-Ausztriával, ahol 15 lakosra, magyarországon Galíciához hasonlóan - ahol 78 lakosra jut egy - itthon 80 lakos között csupán egy mesterember akadt. Azonban EPERJESI is eljut arra a felismerésre, hogy a Kézművesek százalékos arányának számbavétele csak kiindulópontul szolgálhat a további elemzéshez, mivel az OSSZEÍRÓBIZTOSOK ÉS A MAGISZTRÁTUSOK AZ EGYES VÁROSOKBAN GYAKRAN ELTÉRŐ MÓDON HATÁROZTÁK MEG, HOGY KIT TEKINTENEK OPIFEXNEK, vagyis iparűzőnek. "

69 A helytelen értelmezés nemcsak Körmend problémája volt, uradalmi központ szerepköre és a lakosság létszáma miatt hasonló mezőváros, Keszthely esetében is kimutatható.

70 BENDA Gyula kitűnő tanulmányában jól igazolható számadatokat is feltár, amikor a kövekeztőket írja: „... Az iparosok létszámát szinte kizárólag az adóösszeírások segítségével tudjuk megállapítani (Keszthelyen). Az iparosok azonban 1 : nem mind fizettek adót (nemesek) 2: nem mind fizettek adót mesterségük után (uradalmi alkalmazottak) Nem iparosként szerepelt az özvegyek egy része. Végül pedig a LEGÉNYEK TELJESEN KIMARADTAK az adóösszeírásból. A keszthelyi adó64. Az 1828. évi összeírás 112. lapján. 65. KONDICSNÉ KOVÁCS Éva 1980. 11. 66. BÁCSKAI Vera 1988. 66. 67. BÁCSKAI Vera-NAGY Lajos 1984. 68. EPERJESSYGéza 1988 13. 69. EPERJESSY Géza 1988 15 70. KIRÁLY Ferenc-BENDA Gyula 1988. 32