Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
VÁNDOR László: Zala megye középkori falusi építészetéről
Alapként mindenesetre azt a feltételezést tartva meg, melyről már korábban szóltunk, hogy létezett az „egysejtű kemencés felszíni boronaház". Ebből alakul ki végül is HOLL Imre szerint a ház, és a külön kamra továbbfejlesztése hozza létre a jellegzetes háromosztatú lakókonyhás házat: középen a lakókamra, hátul az élelem, felszerelés tárolására használt kamra. Valamennyi helyiség az udvarról külön nyílt, és ez tette lehetővé az egy telken élők létszámának gyarapodása során a háromosztatú ház egyszerű bővítését. 31 HOLL Imre és PARÁDI Nándor a sarvalyi faluásatást követően Göcsej közepén, Bánokszentgyörgy közelében az egykori Bánfi uradalomhoz tartozó kis irtás falu, Szentmihály területén végzett kutatást. (9. kép) A falu feltárása tíz ház helyének meghatározását eredményezte. Az ásatás érdekessége volt, hogy az erdőben az egykori szántóföldek helye is meghatározható volt, továbbá, hogy dél felől egy kétosztatú, kisméretű Árpád-kori építésű földvár maradványai voltak közvetlenül a falu végéhez kapcsolódóan. Szentmihály egyszerű soros falu, melynek házai egy utcára felfűzve, attól mind keletre álltak. A feltárás során az egyes házak alaprajzi beosztásáról kevés adatot sikerült megtudni. Bizonyos, hogy valamennyi felszíni épület volt, mindenféle alapozás nélkül épültek. Ezen a teljesen kőhiányos vidéken még arra sem nyílt lehetőség, hogy a talpgerendák alá (mint Sarvalyon, vagy mint az erődítményekben lévő faházaknál) kősort, vagy - legalább a házsarkok alá - nagyobb köveket helyezzenek. Teljesen kivételes volt itt a második ház elején, a felszínre lerakott vékony kősor és az első ház kőlábra épített kályhás kemencéje. A házak jórésze ács szerkezetű boronaház lehetett, egyes esetekben talpgerendára épített sövényfalon vastag tapasztassál. A kemence több esetben az első helyiségben állt, máskor viszont hátrébb. Kikövetkeztetett hosszméretei alapján (kb. 6x12-től 7x15 m) két és három helyiséges házak lehettek. A házak tájolása egy esetet kivéve az útra merőleges volt. A bejáratok feltehetően a déli oldalra nyíltak. A falu a leletek alapján bizonyíthatóan a 13. század végétől a 16. század közepéig folyamatosan létezett. Ez idő alatt ezeket a házakat többször átépítették. A falu pusztulásának, felhagyásának pontos éve nem állapítható meg, de az írott emlékek alapján létezése a 16. század közepéig nyomon követhető. Elpusztulását, elnéptelenedését nem szabad teljesen külső hatások eredményének tekinteni. A közép-európai irtásfalvak vizsgálata már rámutatott, hogy a föld kimerülése is hozzájárulhatott a házak elhagyásához. Az ásató HOLL Imre szerint, bár az ásatás nem tudott teljes házalaprajzot produkálni, megállapítható, hogy az agyagkemencés, fából épült füstösház határozza meg a falu építkezési módját. Szentmihály házainak pontos beosztása ismerete nélkül is tudjuk, hogy itt is a kemencés füstösház volt az általános, a kemence száját itt sem fordították el 90 fokkal, tehát a füsttelenített szoba nem alakult ki. Kályhaszemekből és díszített csempékből 31. HOLL Imre 1979. 45-50. Köszönöm HOLL Imre szíves szóbeli kiegészítését és segítségét, hogy felhívta figyelmemet, a nyugati magyar ház fejlődésével kapcsolatos észrevételeit az AÉ. cikk alapján idézzem.
