Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

ZIMÁNYI Vera: A nyugat-dunántúli és horvátországi nagybirtok és parasztsága a 16-17. században

A szobák belső berendezéséről ismét a majorsági leltárakból nyerhetünk képet. Hogy az itt felsorolt bútordarabok azonosak voltak a falusi lakosság által használtakkal, az abból is kitűnik, hogy a leltárakban gyakran ilyen meghatározások szerepelnek: „paraszt asztal", „paraszt szék" stb. Az ajtót és ablakot tartották annyira értékesnek, hogy külön leltárba vegyék. Az egyszerű „paraszti ajtó" mellett találunk ajtót pléhestül, reteszestül, lakatostul, vaskilincsestül, bizonyára a gazdagabbak rendelkeztek ilyenekkel. Gyakran szerepel a majorsági leltárakban vasrostélyos üvegablak, vasrostélyos puszta ablak, téglás ablak. Rendszerint csak egy ággyal (nyoszolyával) találkozunk, amelyen lepedő, párna és pokróc volt, az 1622es kárjegyzék tanúsága szerint.

3 A gazdán és feleségén kívül a család többi tagja s a cselédség a padokon, a kemencepadkán, a fűtetlen kamrában, ahol élelmet, szerszámokat tároltak, vagy az istállóban, földre szórt szalmán, pokrócon aludhatott. Olvashatunk a szobában körös-körül futó padokról, fal mellett való padról, „béllett pad"-ról, falhoz ragasztott béllett padról, továbbá paraszt székről, hosszú paraszt székről, egyes székről, támasztó székről, kis karszékről, egyes karszékről. Hosszú paraszt asztalok és szegletes asztalok fordulnak még elő, az 1622-es kárjegyzékben abroszok is szerepelnek. Ezzel nagyrészt már ki is merült a szobákban előforduló bútorok sora, kívülük már csak ládákkal és polcokkal találkozunk. Életszintjük jellemzésére az ugyancsak a kárjegyzékben összeírt ruhadarabjaikat is felvonultatom: az általánosságban említett „egy láda" vagy „egy zsák" ruha mellett gyakran találkozunk egyes ruhadarabok felsorolásával is. A férfiak alsó ruhája, „fehér ruházata" a férfiing és a gatya. Felső ruhaként posztóból készült nadrágot és különböző neveken előforduló, szintén kék vagy fekete posztóból való kabátféleséget hordtak, de bőrkabátot is viseltek. Süveg, öv, saru és cipő egészítette ki ruházatukat, magyar lakosságnál a csizma. A női öltözékeknél találkozunk vászonból készült fejér ingvállal, szoknyával, melyet vászonból, illetve posztóból készítettek, kötényt és vállkendő gyanánt „vállán viselő lepedőt" hordtak hozzá. Fejkendő és női suba is előfordul a felsorolt ruhadarabok között. Sarut és cipőt hordtak.

4 Ezt a színvonalat minden szempontból meghaladták a fraknói uradalom és környékének a viszonyai. Az 5. és 3. számú térképvázlatok összehasonlításából kitűnik, mennyivel jelentősebb városok (Bécsújhely, Sopron, valamint Kismarton (Eisenstadt) találhatók ez uradalom és Nagymarton (Mattersburg) mezőváros 532 km

2-ny\ körzetében, míg az előbb említett Rohonc, Szolnok és Németújvár uradalmak 2016 km

2-ny\ körzetében Kőszeget, Szombathelyt és Fürstenfeldet, továbbá néhány mezővárost találunk. A fraknói uradalom a 15. századtól 1622-ig az Alsóausztriai Kamarának volt elzálogosítva, ekkor került vissza Magyarországhoz, Esterházy Miklós nádor tulajdonaként. 1646-ban kontraktusokat kötöttek egy sor faluval, illetve mezővárossal, elsősorban a legvagyonosabbakkal. Ennek értelmében az egész község meghatározott évi összeg fizetésével válthatta meg a különféle földesúri szolgáltatásokat, és az eddig is pénzben fizetett gabona- és 3. A többször említett kárjegyzék levéltári jelzete: OL P 1322/79. cs. Urbáriumok III. 18. sz. 4. Vö. a 2. sz. jegyzettel.