Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)

FILEP Antal: Nagytáji egységesség és regionális tagolódás a Kisalföld építő kultúrájában

! N/1 n . II . L z '! 1 1 J 1 II w/jrÁuo H~C 1 U 1 ' ÛL * Lp-TTC 1—f 7. kép. Lakóház alaprajza. Ásványráró (Győr-Moson-Sopron m.), Fő u. 124., 1959-1960. A vázanyagokat a Kisalföld és a szomszédsági tájak erdei bőven kínálták. Nem lehet azonban nem hangsúlyozni, hogy a táj vízhálózata a Dunával és nagyobb mellékfolyóival messze vidékekről hozzáférhetővé tette a tutajos, úsztatott fát. Ezt „hegymenetben" is nagy távolságra el tudták vontatni, akár a kisebb ereken szálanként is továbbíthatták a gerendákat. A vízi szállítás, más oldalról a gőz, illetve az elektromos fűrész széleskörű alkalmazását követően kiterjedten biztosította a deszkametszés nyersanyagát is. A 19. század 80-as éveitől a pajták, színek kedvelt építőanyaga volt a - a második világháborús anyagkorlátozást kivéve - a deszka. A korábbi nád és sövény térkitöltőanyag helyett ugyanolyan vázszerkezetre deszkát szegeztek. Elterjedését a kisebb munkaigény, kevesebb karbantartási teher és a viszonylagos olcsóság gyorsította. Archaikusabb vidéken számolni lehet a földbe beásott tartóoszlopokkal is. Sajátos, hogy a tartóoszlopok hosszirányú elmozdulását akadályozandó, a váz oszlopait félmagasságban össze is kapcsolhatták. A falban elszuvasodó, megrokkanó tartóoszlopok kiváltására a falon kívül szoktak pótlásként oszlopokat áll ítani. A19-20. század során a tégla-, esetleg betonpillérek kialakításával növelhették a földfalazatok állékonyságát, statikai teherbíró képességét. A fenti szerkezeteket egyaránt megtaláltuk a Dunától délre is és északra is. Homogénnek mutatkozott tájunk, ha a Rábától, Vágtól nyugatra vagy keletre vizsgálódtunk. Ha a nagytáj viszonyait a szomszédsággal összevetve vizsgáljuk, feltűnő a talpgerendás vázszerkezet szinte nyom nélkül való eltűnése, a csak a koszorúkba, illetve a keresztgerendákba kötött, alul szabadon álló, kőlapra állított, faoszlopos szerkezet általános alkalmazása. A polgárosulásban élen haladó nagygazdák építkezéseiben is ez volt a meghatározó, amíg ez a réteg egyáltalán alkalmazta a tradicionális építési szerkezeteket, formákat. Érdemes felfigyelnünk arra, hogy ezt a szerkezetet a szomszédos német, szlovák, horvát nemzetiség építőgyakorlatában is megtaláljuk az 1918-ig fennállott államhatárokon belül. Azonkívül párhuzamokat tudunk mutatni osztrák, morva területekről is. Aligha tévedünk, ha a régió késő középkorban gyökerező közös hagyományát véljük ebben is felfedezni.