Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)
TAKÁCS Miklós: Falusi lakóházak és egyéb építmények a Kisalföldön a 10-16. században (Kutatási eredmények és további feladatok.)
nül a korábbi és későbbi időszaktól. 26 A korabeli etnikai képet azonban túlzott mértékben leegyszerűsítjük, ha az anyagi kultúra átalakulását egyetlen egy etnikum, a szlávok tevékenységére vezetjük vissza. így például csak a morvákból kiindulva nem tudjuk megmagyarázni a Kárpát-medence 10. századi kerámiájában megjelenő több új edényformát. 27 Másrészt pedig a morva fejedelemség létezése nem tölti ki a 9-11. század közti időhatárokat sem. Ez utóbbi problémát az ún. sáncvár-időrend kidolgozói is érzékelték, és úgy próbáltak áthidalni, hogy a történeti események időrendjét némileg mellőzve a „nagymorva kor" felső határát egészen a 10. század közepéig kitolták. 28 További időrendi keveredés lehetőségét hordozza magában az is, hogy a morvák bukása utáni ún. „kései sáncvár-időszakot" elég gyakran csak a 11. század közepétől induló időszakra értették az egyes, főként a Kisalföld északi részén folytatott telepfeltárások feldolgozói, 29 így egy majdnem száz évnyi hosszúságú kronológiai hiátus keletkezett. Ennek következtében a Kisalföld északi részének 10. századi településtörténete már nem tükrözte vissza a korszak egyik - talán nemcsak magyar szemmel nézve - jelentős politikai és etnikai változását, a magyar honfoglalást és államalapítást, hanem a sokkal inkább „nagymorva kori" felvirágzás igazolását szolgálta. A két világháború között kidolgozott „sáncvár-időrend" buktatóinak bemutatását azzal szeretném zárni, hogy ezen előadásomban csak vázlatosan bemutatott időrendi és etnikai értékelési módszer a szlovák régészetben sokat vesztett erejéből az elmúlt másfél évtizedben, és manapság már a fiatalabb régésznemzedék egy része nem is alkalmazza. 30 A Kisalföld déli és északi részének összehasonlítását nehezíti továbbá az is, hogy e tájegység egyes részei iránti régészeti érdeklődés igen eltérő, így például Csehszlovákia megalakulása után a szlovák régészeti kutatások előbb Pozsony, majd pedig a II. világháború vége óta Pozsony (Bratislava, Szlov.) és Nyitra (Nitra, Szlov.) környékére, tehát elég nagy mértékben a 26. Lásd például PARÁDI Nándor 1959; és BÓNA István 1973. 73-78. BÓNA István fejtegetéseiben igencsak megszívlelendő, hogy e kerámiát nem etnikai, hanem időrendi jellegzetességként tárgyalja. 27. MESTERHAZY Károly 1975. 99-115.; TAKÁCS Miklós 1986. 115-119. 28. A morva fejedelemség megszűnésének körülményeit összefoglalta: BÓNA István 1984. 368-369. A túl merev időrendi keretek miatti félrekeltezés egyik szép példája a Bajcs-farkasdi 10. házban lelt, egyenes (azaz csukló nélküli) szájvasú, ún. besenyő típusú zabla. Ezt ugyanis feltárója a sáncvár-időrend értelmében a 9-10. századra keltezte (TOÓIK, Anton 1964. 39. tábla 8.). Az újabb orosz fegyverkutatások azonban bizonyították, hogy e zablatípus még a kelet-európai sztyeppéken sem keltezhető a 10. század elé, és minden valószínűség szerint a besenyők európai honfoglalásával terjed el az Uraitól nyugatra (PLETNËVA, S. A. 1958. 162-164.; KIRPIÖNIKOV, A. N. 1973. 17-18.). E megállapítás pedig, bár igen óvatos formában, de bekerült a szlovák régészet legrangosabb folyóiratába is (RUTTKAY, Alexander 1976. 358.) Mégis, a szlovák középkori régészeti kataszterben (SALKOVSKY, Peter (szerk.) 1989. 113.) a Bajcs-farkasdi 10. ház túl korai, 9-10. századi keltezése változatlanul bennmaradt. 29. E tendenciát tükrözi például a Patpuszta-dunaparti és a Zsitvabesenyő-2. páskomi lelőhely keltezése: CHEBEN, Ivan 1987. 312.; HABOVSTIAK, Alojz 1961. 459. 30. ZÁBOJNIK, Jozef 1988. 401^35.; RUTTKAY, Matej-CHEBEN, Ivan 1992. 109-132.
