Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Balassa M. Iván: A magyar népi építkezés terminológiájának vizsgálata

1. kép. A mennyezetgerendák jellegzetesebb neve - MNA 231. térkép nyomán után került be a magyar szókészletbe, az átvétel mely nyelvből történt, számos tanulság levonását tette eddig is lehetővé. Igaz, a kellő felkészültség hiányában végzett „etimologizálás" nem veszélytelen. Jellemző példája ennek a felföldi népi építkezés egyik legrejtélyesebb terminusa aszap, szapha. Közel egy évszázada ezt mindenképpen a szapi//ással igyekeznek kapcsolatba hozni,

9 mondván, hogy ehhez a vizet melegíteni kell, erre természetesen a kemence, vagy a kemence melletti katlan az alkalmas, stb. Mindössze az kerülte el mindenki figyelmét, hogy a mosásnak ezt a módját csak a Dunántúl északi részén, a Kisalföldön, a Tiszántúl északi felében és Erdélyben nevezik szapulásnak, a Felföldön - a Garam és a Hernád között - ez a lúgozás.™ Az egyes megnevezések elterjedésének vizsgálata, mint az eddigi ilyen kísérletek is mutatják, számos tanulsággal járnak. Különösen a különféle "Atlasz"-ok anyagai hasznosíthatók jó eredménnyel. Igaz, a forrásokkal kap9. PÁPAI Károly 1893. 24.; legutóbb BAKÓ Ferenc 1989. 724. 10. MNL3. 644.