Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

L. Szabó Tünde: Szőlőhegyi pincék, présházak a Balaton déli partján

13. kép. A lakókamra kívülről közelíthető meg. Érdemes figyelemmel kísérni a vizsgált két település szőlőterületeinek változását 1873-1966 között (REÖTHY Ferenc adatai). Szőlőterület nagysága 1873 1985 1913 1935 1962 1966 Balatonberény 337 189 182 187 108 69 Balatonkeresztúr 120 362 389 143 123 108 A szőlőtermelés története mellett érdemes a vidék szőlőművelésének módjáról is néhány szót ejteni. Korábban összevissza, rendszertelenül telepítették, majd a tőkéket sorba kezdték ültetni. Ma a hagyományos tőkés ültetés mellett a kordonos, lugasos, illetve függönyös telepítés is egyre jobban tért hódít. Érdekes, hogy a trágyázás általában a 19. század elején terjedt el, tudjuk, hogy Berényben és Keresztúron 1828-ban már rendszeresen trágyáztak. A szőlő kötözését beáztatott zsúpszalmával, vagy növényi indákkal, sással, kukoricacsuhéjjal végezték. Jellegzetes szőlőfajták többek között: Tökszőlő, Petrezselyemszőlő, Kék Magdolna, Kékkúti Bajor, Kék Kadarka, Noah, Muskota, Mézes, Izabella, Kecskecsöcsű, Elvira, Rizling, a kötött talajú helyeken gyakori az Otelló. 1932-ben Balatonberényben 1500 holdon termeltek fehér szőlőt és 500 holdon vöröset. Balatonkeresztúron ugyancsak 1500 holdon fehéret, míg vöröset ekkor nem termeltek.