Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

L. Imre Mária: Kápolnaépítészet és kultusz a pécsi egyházmegyében

KÁPOLNAÉPÍTÉSZET ÉS KULTUSZ A PÉCSI EGYHÁZMEGYÉBEN L IMRE MÁRIA Településeink életében jelentős szerepet töltöttek be a falusi kápolnák, egyrészt mint népi építészeti alkotások, másrészt mint a népi vallásosság kultuszhelyei. Kutatásuk ennek ellenére az elmúlt évtizedek során méltánytalanul háttérbe szorult. Nyugat-Európában a témának gazdag szakirodalma van. Nálunk a századfordulótól meginduló monografikus gyűjtések, egy-egy mikrotáj és település kutatása hozta felszínre a népi szakrális objektumok dokumentálását, helyenként néprajzi szempontú vizsgálatát, (lásd irodalomjegyzék) A két háború között, az 1930-as években a szakrális népi emlékek kutatásának új koncepció\a körvonalazódott. Eszerint alapvető szempont a népi kultúrát sok tekintetben meghatározó vallásos élmény és az egyházi szervezet településeinkre gyakorolt hatásának együttes vizsgálata.

1 Ez a program nem válhatott gyakorlattá a közelgő háború miatt, de az elmúlt évtizedek sem kedveztek a kutatás számára. Területünkön, a pécsi egyházmegyében (Tolna és Baranya megye) a középkorban kialakult kultuszhelyek a hódoltság alatt nagyrészt elpusztultak. A 18. században, a telepítéseket követően fokozatosan újjáalakultak a szakrális kisrégiók. A szakrális objektumok részben a korábbi kultuszhelyek romjain épültek, mint pl. az elpusztult egykori templom helyén a kisdorog-ódányi kápolna. Itt 1. A koncepció kimunkálása BÁLINT Sándor nevéhez fűződik (Vő. BÁLINT Sándor 1943.), aki a német kutatások nyomán a magyar szakrális vidékeket kultúrtörténeti összefüggések alapján tekintette át. Hasonló nézőpontból vizsgálódott JÁNOSI Gyula, KARSAI Géza, SCHWARTZ Elemér és SZÉKELY László is.