Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Sabján Tibor: Középkori elemek népi cserépkályháinkon

9. kép. Kályhacsempe sablonba dörzsölése ronggyal, Győr (amatőr felvétel) sokat. A 19. század végére, a 20. század elejére a mesterségen belül tapasztalható társadalmi tagolódás más-más technológiai módszereket helyezett előtérbe. A falusi fazekasok soraiba tartozó kályhások a korongon készített szemeskályhákat gyártották, melyeket a parasztság vásárolt meg. A kisvárosi, mezővárosi környezetben élő kályhások inkább a táblás kályhák készítésére specializálódtak, termékeiket a parasztság és a városi lakosság részére készítették. A nagyobb városokban működő fejlett kályhásműhelyek a sablonokban készített csempekályhákat gyártották, melyeket a polgári, főúri vevők vásároltak meg. Természetesen a legtöbb archaikus vonást a korongolt technológiában fedezhetjük fel. Elsőnek említhetjük a tál alakú szemek készítését, amely a peremezés mozzanatát kivéve teljes egészében középkori eszközökkel és módszerekkel történik.

30 Ugyanez mondható el a sarokcsempék, a párták és a kályhagombok készítéséről is. A fentiek ismeretében azt gondolhatnánk, hogy a táblás kályhák készítésekor használt szeletelés és szabás, valamint a csempekályhák előáll ításakor domináló sablonba préselés újabb műveletekből épül fel. Valójában ezek az eljárások már a 14. században ismertek voltak és az idők folyamán alig változtak. Az ekkor használt összetett csempéket korongolt és préselt darabokból 30. A recens szemeskályhák készítéséről: SABJÁN Tibor 1987.; a 15. századi eljárásokat a külsővati csempék elemzésekor figyelhettük meg: ILON Gábor-SABJÁN Tibor 1989. 63-86.